A szarvasbika kormeghatározása hullajtott agancsai alapján avagy ahány szakember annyi vélemény?

Olyan volt, mint egy rémálom.... kezemben a gyönyörű hullajtott párral körbementem a jelenlévő közismerten szakértőknek tartott vadgazdálkodási szakemberek előtt és mindegyiktől megkérdeztem, hogy a kezemben tartott hullajtott agancspárhoz tartozó szarvasbika milyen életkorú lehetett. Nos ahány szakembert kérdeztem, annyi egymástól eltérő véleményt kaptam, az életkorra tett becslések pedig 6 és 11 év között szóródtak....

Uhhhhh.... akkor már gondoltam, hogy itt valami nagyon elcseszetten működik, mert hogyan lehet a kiváló és tehetséges szarvasbikáink gyakorlati kilövését felelősen tervezni, ha magának a kor megállapításának is szubjektív akadályai vannak? Hogyan lehet egy nemzeti kincsnek elkönyvelt, sőt HUNGARICUM-ra felterjesztett magyar gímszarvasállomány minőségének javítását Józsi, Pista, Ottó és Feri bácsik bár kétségtelen jó indulatú, de végtelenül szubjektív döntéseinek alárendelni? A XXI. században én úgy gondoltam, hogy ennél valamivel többre és objektívebb szakmai dologra van itt szükség.

Aztán el kezdtem a saját utamat járni ezen a területen.... a hullajtott agancsok friss súlyait megmértem és a saját és másoknak az életkorra vonatkozó véleményét minden egyes hullajtott agancshoz feljegyeztem.... évek teltek el és gyűlt az adathalmaz amiből aztán, meglepő összefüggést véltem felfedezni. Azt tapasztaltam, hogy ha az életkorok szerint (éves bontásban) rendeztem a hullajtott agancsok súlyadatait, akkor azonos életkort jellemző évhez bizonyos tól-ig értéken belül jól elválaszthatók voltak az agancsok mért súlyai. Vagyis magyarul egy adott élőhelyet hasznosító bikák életkorát karakteresen jellemezte az abban az évben beépített trófeaproduktum, amely a hullajtott agancsok súlyaiban egzakt módon mérhetőek voltak.

Egy élőhely kínálta táplálkozási lehetőségeket a szarvasbika csak fajára jellemző módon tudja hasznosítani, az éves agancsfelrakási periódus alatt nem képes többet fogyasztani, mint az egyébként lehetséges a számára, hiszen ahhoz két gyomor kellene minimum, hogy más bikák életkorra jellemző agancsproduktumát megduplázhassa. Tehát az élőhely környezete és a szarvasbika szervezeti sajátossága határt szab az éves agancsfelrakási ciklusban bekövetkezhető trófeaproduktumnak.

Mégis vannak a bikák között genetikai okokból és tehetségből eredő különbségek a trófeaproduktumban, na ezek miatt van a tól-ig rendszer egy adott évet jellemző agancsfelrakási időszakban.

Jó bő, tíz évet is meghaladó adatgyűjtés és feldolgozás eredményeként aztán összeállt a lentebb közölt gyakorlatias táblázat, amely Somogy és Zala megye tehetséges szarvasbikáinak hullajtott agancssúlya alapján a szarvasbika életkora nagy pontossággal, objektíven behatárolható.

Az objektív szón pedig nagy hangsúly nyugszik, mert amit ez a táblázat megjelenít és közöl, azt minden alkalommal ugyanúgy egyformán és megbízhatóan hozza a tudomásunkra és nem játszik a korbecslésünknél szerepet, hogy esetleg egy kissé nehéz volt az ebédre felszolgált hecsedlis tarkedli.

Nézzünk két példát egy egyszerűt és egy olyat, ahol az össznépi átverést tudjuk megakadályozni ennek a táblázatnak a segítségével.....

A fenti képen látható hullajtott agancspár együttes súlya 7,35 kg. Most egyelőre még ne nézzünk a táblázatra, csak próbáljuk a saját szembecslésünk alapján a bika korát megbecsülni. Bármennyire is sok hullajtott agancsot és trófeát is láttam az életemben még is csak azt tudom állítani, hogy ez az agancspár 6 évesnél idősebb, de tízévesnél mindenképpen fiatalabb szarvasbikáé lehetett ebben a térségben, tehát somogyi és zalai viszonylatban. Ha ennél közelebbit próbálnék a korról állítani akkor hazardíroznom kellene, mert egyáltalán nincsenek olyan jegyek az agancsokon, amelyek lehetővé tennék, hogy tovább tudnám szűkíteni a korra vonatkozó becslésemet.

Akkor most vegyük elő a táblázatot, az agancsok együttes súlyát átlagoljuk vagyis osszuk el kettővel, az eredmény 3,675 kg/szár.

A táblázatban a fűggőlegesben megkeresve ezt a súlyértéket, akkor azt találjuk, hogy a legjobb képességű szarvasbikák ezt az agancssúlyt már 7 éves korukra képesek hozni. Van viszont egy kis bökkenő... ez a bika ezzel a hullajtott agancspárral nem igazán tehetséges, hanem inkább egy erős középmezőnyt jelenít meg, ezért a táblázatból kiolvasott kort nyugodtan öregbíthetjük egy évvel, mert biztos, hogy erre a teljesítményre ez a bika a tehetségesekhez viszonyítva csak egy év csúszással válik képessé. Ennek a bikának a kora tehát 8 év és az agancsainak eldobása után a kilencedik évét kezdte meg.

Akkor nézzük meg, hogy hogyan vehetjük elejét, hogy a véleményünk megfogalmazásában egy össznépi átverés befolyásolni tudjon bennünket....

Igen, nagyon mutatós ez a szarvasbikatrófea, 14,13 kg trófeasúly 245,79 IP és 13 éves. Ez utóbbit nem merték a trófea alá írni, csak egy hivatalos ismertetőben olvastam.... na itt van a hatalmas nagy probléma a korral... ugyanis erről a trófeáról nagyon is látszik, szinte ordít, hogy egy nagyon jó képességű és tehetséges bikával állunk szemben. Márpedig ha ez 13 éves korú lehetne, akkor a táblázat adatai alapján a tehetséges ezt az élőhelyet használó bikák, ilyen képességgel a 16 kg trófeasúlyt ostromolják. Na vegyük le a 14,13 kg-os trófeasúlyból a koponya súlyát ez közel 2 kg, marad ugye 12,13 kg a két agancs súlya. Ezt osszuk el kettővel az 6,065 kg/szár. Ezt ha megnézzük a táblázat függőleges rovatában azt tapasztaljuk, hogy ehhez az agancsproduktumhoz egy 11 éves életkorú szarvasbika teljesítménye köthető.... vagyis megy az össznépi átverés, a fiatal, tehetséges és nagyobb trófeasúllyal rendelkező, a világranglista alakításába két-három évi további kímélet után beleszólni képes bikáinkat "gazdaságilag érett" kategóriába váltják aprópénzre....Ez szerintem nem lehet ennek az országnak az érdeke....

És ha valakinek még mindig nem eléggé tanulságos a táblázat adatsora akkor visszatérek a hagyományos meggyőzés taktikájához....

Nos a szarvasbika pajzsporcának csontosodási folyamata a bika 13 éves korára teljesen befejeződik, itt pedig még nyitott a pajzsporc egy jelentős része... a 13 éves szarvasbika örlőfogainak kopottsága sem ilyen jó állapotú. E néhány apróságnak tűnő dolog is a táblázatból kiolvasott kor (11 év) valóságnak megfelelő állapotát tükrözik.

Kinek hullik ma a gím agancsa?

Ha nagyon tárgyilagosan, röviden és egyszerűen akarok fogalmazni, akkor azt mondom annak, aki felveszi!
Bár hatályos törvény szabályozza, hogy a hullajtott gímagancs a területen a vadgazdálkodást folytató gazdálkodási egység tulajdonát képezi, ennek a kitételnek nehezen lehet érvényt szerezni a gyakorlatban és mint annyi minden manapság csak a rendeletekben megfogalmazott végrehajthatatlan írott malaszt marad.
Az egyik legnagyobb probléma, hogy a vadászterületeken történő közlekedés nincsen be és kiléptetéshez kötve, ott turista, pihenés, kirándulási célzattal bárki szabadon közlekedhet, amennyiben a mozgást a gazdálkodó konkrét cél és terület megjelölésével és táblák kihelyezésével nem tiltja azt meg.
Ugyanakkor az is probléma, hogy a normális és jószándékú agancsgyűjtők tevékenysége elől a gazdálkodók jelentős része elzárkózik és nem biztosít a számukra írásos engedélyt a gyűjtéshez, pedig nyilvánvaló, hogy a foglalkoztatott hivatásos állomány képtelen a hullajtott agancsnak a területen történő normális összegyűjtésére. Az ilyen és hasonló anomáliák azok, amelyek aztán magasra gerjesztik az indulatokat, amikor örző-védő cégeket bíznak meg olyan vadászterületek őrzésével, ahol nem folyik szervezetten hullajtott agancs gyűjtése és az oda betévedő pedig lépten nyomon földön heverő agancsokba botlik. Aztán a szarvasgazdálkodás területén végtelen szerény eredményeket megvalósító vadgazdálkodási egységek egy része, hatalmas nagy arccal, élve a törvény által biztosított jogával az egész agancshullajtás időszakára látogatási tilalmat rendel el az erdőben, így védve a nagy semmit, amit amúgy sem vinne el senki sem. Nagyon jó példákat tudnék felsorolni, ahol váltóvadként is ritka a gím, a minősége pedig csapnivalóan rossz, de a gazdálkodó minden évben komoly erdőjárási tilalmakat érvényesít teljesen feleslegesen mások bosszantására a szemétdomb kizárólagos vadgazdálkodási kezelésének tudatosítása céljából.
Míg vannak valóban a gímmel hosszú távon is folyamatosan eredményeket felmutató gazdálkodók, akik viszont adnak ki írásos engedélyeket az agancsgyűjtés folytatására. A területről behozott összes hullajtott agancsot felvásárolják és jobb áron, mint a külső megyékből érkező kétes illetőségű agancsfelvásárlók által kínált felvásárlási árak.
Így elérik, hogy a hullajtott agancsaik a területen maradnak..... Az agancsgyűjtés egy szenvedély, s mint ilyen azért nehezen uralható, ráadásul pedig ellenőrzött formában semmi veszélyt nem jelent a társadalom számára.....mindenki számára hasznos, ha a ráérő emberek felesleges energiájukat a természetben, jó levegőn, erdőjárással egybekötött agancsgyűjtéssel merítik le...
Csak tessék hozzá az ellenőrzött kereteket megteremteni kedves illetékesek....
A felvett, kiváló, nagy bikáktól származó hullajtott agancsok birtoklására is találtak megoldást . Vagy illő díj ellenében és ez nem az átlagos felvásárlási díj megvásárolják az agancsgyűjtőtől vagy pedig miután a szükséges méreteket levették és megfotózták a kiváló hullajtott agancsokat, azt a gyűjtőnél hagyják, azzal a kitétellel, hogy a tavaszi agancsmustrán, ha rendeznek ilyet, köteles azt a gyepre helyezni, illetőleg amíg a bika véglegesen elejtésre nem kerül az agancsait otthonában megőrizni és a vadászati szakszemélyzet számára érdeklődés esetében betekintésre lehetőséget biztosítani.
Ilyen egységeknél aztán minden agancsmustra kiemelkedő eseménye, hogy a súlyban legtöbb agancsot leadó agancsgyűjtőt komoly pénzösszeggel jutalmazzák....
Csak ilyen, egymás munkája iránt érzett tisztelet és megbecsülés lehet a motivációja annak, hogy a jelenlegi a sok helyen az anyázás szintjén működő helyzeten javítani tudjunk.....
Egyébként pedig az agancscsűjtők tevékenysége, mint egy ellenőrző monitoring már évtizeddel ezelőtt jelezte, hogy komoly baj van a szarvasgazdálkodás minőségével.... Már akkoriban jelenkeztek anomáliák a korosztály eltolódások miatt, amik mára katasztrofális mértékű állapotokká váltak. Teljesen felborult a hullajtás időszaka, amely a térségi szarvasgazdálkodás minőségi tevékenységét másolja.... Egyes helyeken nyomtalanul eltűnt az öreg bikák korosztálya, nincs idős bikától származó hullajtott agancs, a szarvasbika állomány létszámának jelentős része a 3-5 éves korú egyedekből tevődik össze. Egyes vadgazdálkodók területén a meglévő bika állomány 4-5 szöröse van jelen tarvadból. Ilyen viszonyok mellett aztán felértékelődött egy-egy nagyobb súlyú hullajtott pár vagy félszár tulajdonlása, mert mindenki érzi, aki ezzel foglalkozik, hogy a magyar szarvas minősége agonizáló végnapjait éli.....

Durva szakmai hibák a magyarországi nagyvadlétszám szabályozásában....

A magyar vadászok vezetése hadilábon áll a számtannal, mert nem kell erdőmérnök vagy vadgazdaüzemmérnök végzettség ahhoz, hogy a nagyvadlétszám gazdálkodásával kapcsolatos örök igazságokkal, axiómákkal tisztába lehessünk. Miről is van szó?

Arról, hogy minden nagyvadfaj állománylétszáma az eredeti létszámszinten tartható, ha a kilövési, létszámapasztó éves tervekben annyi egyedet veszünk ki az állományból ami pontosan az állomány azévi szaporulata. A válogató kilövések gyakorlati kivitelezése alkalmával ezt a létszámmennyiséget a trófeás vadat megillető korosztályos szakmai selejtezési elvek és mindkét ivar egyenlő számú létszámcsökkentése mellett szükséges végrehajtani.

Ezt nagyon profán és egyszerű módon meg lehet határozni, szinte szégyellem leírni, hogy miről is van szó, annyira egyszerű és ha valaki ezt átlátja, akkor rögtön megérti, hogy milyen ordenare módon átvágták a vadászok a társadalmat.

Három vadfaj állománylétszámának alakulását fogjuk megvizsgálni, amelyek jelentős erdei és mezőgazdasági károkozásukkal élen járnak.

Gímszarvas (Cervus elaphus elaphus)

Nos a gímnél, ha 1:1 ivararány mellett a tavaszi induló állományban egy bika és egy tehén mellé egy db borjút, mint szaporulatot számolunk, akkor kézenfekvő, hogy egy gímpopuláció a természetben, vadászati beavatkozás hiányában minden esztendőben a tavaszi létszámának 33%-ával képes növekedni. Azonban nem minden nőivarú egyed borjadzik minden évben, de egyre gyakrabban vannak tehenek amelyek iker borjakat is vezetnek késő tavasszal, de ugyanakkor a megszületett borjak mortalitása is váltakozó és az egész állomány viszonylatában kell számolni további (gépjárműütközésekből, orvvadászatból, természetes mortalitásból eredő ) elhullásokkal.

Nos tehát lehetne itt oda-vissza ható és müködtethető csiki-csuki megoldásokat keresni, amire vannak is számos példák a felsőfokú vadgazdálkodási oktatási intézményeink érintett és kutatást is végző karainak oktatói köréből, hiszen az állapot tartósan zavaros és átláthatatlan közegben tartása folyamatos és finanszírozott témákhoz vagyis megélhetéshez jutattatja az ilyen profilú intézmények ezen karain dolgozókat.

A gyakorlat szempontjából totálisan elég lenne, ha a szinten tartás érdekében a 33%-os reprodukciós rátának megfelelő létszámapasztást minden esztendőben következetesen végrehajtanák.

A feltöltött grafikonról jól leolvasható, hogy amikor a becsült tavaszi induló állományt 33%-ban vagy azt meghaladó mértékben rendszeresen évente kilövés által csökkentették, akkor meg tudott valósulni a gímállomány országos szintű szintentartása. Azt lehet mondani, hogy ez 1996. esztendeig meg is valósult. Az 1996-ban hatálybalépő LV. vadászati törvény azonban ellenkező célzatú meghirdetett célkitűzései ellenére katasztrofális állapotok kilalakulásához vezetett a magyarországi csülkös nagyvadfajok létszámának alakulására.

Kiválóan látszik, hogy 1997. 1998. 1999. és 2001. esztendőkben az éves állománycsökkentés mértéke mélyen a kivánt szint alatt valósult meg, aminek következményeként a korábban az országosan 60 ezer db-ban maximált létszámszintként fentartható garantált gímlétszám ezen esztendők végeire a 80 ezres egyedszámra kúszott fel.

Erre aztán még rátöltött a 2007. és 2008. esztendők egymást követő éveinek csekélynél is csekélyebb kilövési tervteljesítése, amiért a gímállományunk jelenleg régen meghaladva a társadalom ökonómiai tűréshatárát (a vadeltartó képességről már nem is beszélek) a 100 ezres létszámcsúcs plafonját emelgeti.

A vaddisznó (Sus scrofa)

Ez a vadfajunk nagyon gyorsan képes benépesíteni a számára belakható életteret, a vaddisznó koca 3-10 malacot vet kora tavasszal. A februári megrendezett disznóhajtásokon aztán rendkívül sok frissen született malacot a hajtókutyák hóhérolnak le, minek következtében rendkívüli nagy mortalitással kell számolnunk a malacok körében.

Ezért a két szülőre két felnevelt süldővel számolhatunk, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a vaddisznó állomány vadászati beavatkozás hiányában évente megduplázza a saját tavaszi állományának a létszámát. A helyes létszámkezelés a szintentartás érdekében az, ha a teljes tavaszi induló állományunk létszámát kilőjük még abban az esztendőben.

Erről a grafikonról is jól leolvasható, hogy amíg ezt a szakmai elvárást az éves állománylétszám apasztása területén figyelembe vették és alkalmazták a gyakorlatban, addig

a magyarországi vaddisznóállomány egy nagyon elfogadható értéken 40 ezer db körüli létszámon stagnált. A változást itt is az új vadászati törvény hatálybalépése alatt és után következett be és a vaddisznó létszámunk országos szinten ma már meghaladta a 110 ezres létszámot, kezelhetetlen bajok forrásává nőve ki magát. ( Emberi lakott településeken történő gyakori megjelenése, vad és gépjárműütközések számának mértéktelen megemelkedése, égbe szökött erdei és mezőgazdasági vadkár mértéke, melynek következményei a vad élőhelyét bekorlátozó és leszűkítő folyamatos kerítésépítések.)

Az őz (Capreolus capreolus )

Ez a vadfajunk közismert pákosztosságával és inyencségével a minőségi vadkár legfőbb okozója. A sutáknál gyakori az ikerellés és mindkét gidát általában nagy sikerrel fel tudja nevelni, a hármas ikrek közül azonban a legutolsó, fejlődésében elmaradt gida törvényszerűen el szokott pusztulni.

Fentieket figyelembe véve az őz reprodukciós rátája 38% körüli, vagyis vadászati beavatkozás hiányában egy 100 egyedből álló 1:1 ivararányú tavaszi őzpopuláció az esztendő végére 138 egyedszámra képes bővülni.

Ezzel a vadfajunkkal nem foglalkozik súlyának megfelelően a magyar vadásztársadalom. Az őz vadászati hasznosítása tartósan mélyen a lehetőségek alatt van... Ezt nagyon jól példázza a feltöltött grafikon, ahol az őzállomány a kellő mértékű vadászati beavatkozás hiányában napjainkra már a 400 ezres létszámplafont döngeti.

Természetesen ebben a témában jobban el lehetne még mélyedni, de a tisztánlátás érdekében nagyon megfelel, ha a témában ennyire is tájékozottak vagyunk. Amikor arról esik szó, hogy a klímaváltozás és az időjárás kihatásaiként minden eddigi mértéket meghaladóan túlszaporodott a hazai csülkös nagyvadállomány, akkor itt a vadászok évtizedek óta tartó, mások bőrét vásárra vivő, bűnös mulasztásáról van szó.....A jelenlegi áldatlan állapotok előállásáért a felelősség egyértelműen a vadászokat terheli.

Csodaszarvas még a "nemzeti kincs"-ként aposztrofált magyarországi gímszarvas állomány?

Bizonyára még sokan így gondolják, de a valóságban már kézzelfoghatóak a helytelen kezelésből adódó minőségi hanyatlás jelei. A gondok a rendszerváltozás óta dátumozhatóak, amikortól aztán minden mezőgazdasági tevékenység konkrétan nevesítve lett és az eddig bújtatott költségű vadászat terhei immáron önállóan kellett, hogy megjelenjenek az ágazat számláin. A vadászok abban lettek érdekelve, hogy az időközben tért nyert piaci szemléletű vadgazdálkodásuk során az ökonómiai vadeltartóképességet (társadalmi tűréshatár a csülkös vad létszámával szemben) jóval meghaladó mértékű nagyvadállományt tartsanak fenn, hogy a vendégvadászok számára minél rövidebb időn belül eredményes elejtést tudjanak biztosítani. A nagyvadállomány kezelése során elkövetett legnagyobb szakmai hiba, hogy egyetlen csülkös nagyvadfajunknál sem vették figyelembe az illető vadfajt jellemző reprodukciós rátát és az éves vadgazdálkodási kilövési tervekben még a létszám szintentartását garantáló éves szaporulat mennyiségének megfelelő mennyiséget sem ejtették el. Ennek lett aztán a következménye, hogy a magyarországi szabadterületen élő csülkös nagyvad állományának létszáma ma az egekben szárnyall. Igen ám de hatás sincsen ellenhatás nélkül és a vadászok saját maguk ásta csapdájukba estek. Mert szép gondolatok voltak azok, hogy más erdejének tönkretevésével és más gazdálkodók mezőgazdasági termelvényeinek a vad megsemmisítése útján minden évben hatalmas nagy nyereséget kasszíroztak és kellőképpen ki is szórakozták magukat. Az okozott károk megtérítését pedig mivel önszántukból nem akartak jót állni, ezért csak hosszú éveken át tartó bírósági pereskedések után történt elmarasztalások esetén fizették meg a károsultaknak, akik így csak nagyon sokára jutottak a pénzükhöz.Persze beindult a gazdálkodók önvédelmi mechanizmusa, az erdészek el kezdték keríteni a felújítandó fiatalosokat, mert egyébként remény sem lett volna arra, hogy azokból belátható idő alatt fiatal rudas állományok váljanak. Ezzel aztán még jobban kiszorult a csülkös nagyvad az erdőből a mezőgazdasági területre, ahol még intenzívebben károsított a korábbinál. Nos a földtulajdonosok sem maradtak adósok, mert stabil és mobil (villanypásztor) kerítések ezer kilométereit telepítették a földjeik védelmében, minek következtében a magyarországi csülkös nagyvadállomány mozgási lehetősége, élettere totálisan beszűkült, mert ekkora létszámú nagyvadállomány tartása a leszűkített élőhelyen egyenesen lehetetlen. Ezért aztán eszméletlen módon megemelkedett a nagyvad és a gépjármű által okozott közlekedési balesetek száma és nemcsak az éjszakai órákban, de nappal is. Autópályáinkon is jelen van a nagyvad, amit sajnos jónéhány halálos kimenetelű ütközéses baleset is bizonyít.Nos nem csoda, hogy a kialakult helyzetet látva az érintettek tűzoltómunkába fogtak és elkezdték a létszám csökkentést, amit nem tévedünk, ha mészárlásnak nevezünk. Ugyanis az elvárható létszámszintre történő visszaállás felülírta a korábban törvényekben és rendeletekben lefektetett vadászati válogató selejtezési gyakorlatot és gyakorlatilag mindenre lőnek ma ami keresztben megáll. Egy mókuskerékbe került a vadászat, mert muszáj a létszámot csökkentenie, ennek révén a végtelenségig vissza fiatalodott a nagyvadállomány korosztályi viszonya, eltűntek az öreg bikák, amik a jó vadászati bevételeket biztosították és ezekből elég volt csak kettőt - hármat lövettetni, hogy egy-egy vadgazdálkodási egység számára az azévi gazdálkodásának nyereségét megtermeljék.Mára ennek a világnak fuccs lett, lehet a vadat éjjel-nappal zaklatni, halomra lőni és mégis veszteséges az ágazat, mert időközben elszállt a minőség a trófeaképzés területén, amely minden vadfajjal történő gazdálkodás alapja.Nos szép napot vadászok, egy kalappal......

Hajnaltól... alkonyatig

Szervusztok!



Szerintem tegeződjünk, mert a természet szeretete valószínű, hogy összeköt bennünket és sokkal egyszerűbb és közvetlenebb így szót értenünk. Hajnaltól....alkonyatig ez a címe a bekezdő hozzászólásnak és a cím már árulkodik, hogy a blog témája a Magyarországon vadonélő állatfajok világa a reális magyar valóság fókuszában. Sokmindenről szó fog itt esni egy erdész szemszögéből, aki sem nem zöld, sem nem vadász, de izig-vérig erdész és talán sajátságos, egyéni látásmódjával karakteres véleményeket jelenít meg ebben a blogban. Én így látom negyven év tőmellett eltöltött, sártaposói múltam gyakorlatából,
aztán ha Ti másképpen gondoljátok, akkor remélem lesztek olyan bátrak, hogy ide leírjátok.... Kellemes időtöltést, gyakorlati ismeretszerzést kíván Mindenkinek a blog szerkesztője forsterh