Manapság már nem képezheti vita tárgyát, hogy a klímaváltozásként, felmelegedésként, üvegházhatásként vagy éppen széndioxidhatásként a szóhasználatban elhíresült, a földi globális ökoszisztéma sérülés jelensége immáron a mindennapunk részévé vált, rövidtávú kihatásait a bőrünkön tapasztaljuk.
Kiemelten lehet megtapasztalni ezeket a hatásokat egy eddig precízen működő, de ezentúl sajnos működésében változásokra kényszerített magashegységi, alpesi környezetben.
A Föld átlaghőmérséklete emelkedik, egy középszerű növekedést feltételező tanulmány szerint, 2050-re 4 o C-al.
(Ennél sokkal nagyobb hőmérsékleti emelkedést előrejelző tanulmányok is készültek....)
Ha ez bekövetkezik, akkor az Alpokból örökre eltűnik a hó, az utolsó gleccserek is teljesen felolvadnak, az alpesi klíma melegedni fog és ezáltal néhány kimondottan ide specializálódott alpesi növény és állatfaj a kipusztulás szélére sodródhat. Hogy ne maradjunk példa nélkül akkor megemlíteném a szerecsenlepke fajokat, az alpesi szalamandrát, a nemzetek jelképeként is használt havasi gyopárt.
De ezzel így nagyon is leegyszerűsítettem a dolgot, amely ennél lényegesebben összetettebb és ezért nemzetközi szintű program indult a klímaváltozás lehetséges hatásainak modellezésére, a ma még fellelhető flóra és fauna fajok feltérképezésére, nemzetközi szintű monitoringjára. www.alarmproject.net/alarm/
Mit tapasztalhat egy erdész mindezekből, ha manapság az Alpokat járja?
Nos vannak dolgok, amelyek szemet szúrnak......Nyilvánvalóan én csak erdészszemmel látom ezeket a dolgokat, de van némely változás amelyek egyértelműen a felmelegedés számlájára írhatóak.
Én személy szerint úgy találtam, hogy az erdő fafajaihoz kapcsolható magassági zónák a korábbitól már most lényegesebben eltértek vagyis pl. a bükk esetében egészen komoly magasságokban felhatolva a jegenyefenyővel elegyesen kitűnő minőségű és növekedésű faállományokat produkál.
Én úgy éreztem, de semmiféle méréseket nem végeztem, hogy a magas fekvésű helyeken, akkor így mondanám, 1500 méter tengerszint feletti magasságban a luc már csak szenved, nem találtam olyan nagy életerőt, vitalitást, mint a vörösfenyőnél és a hegyi juharnál. Ez utóbbi két fafaj valóban igazi magas hegyvidéki fafaj, de hozzátenném még a nyírt is, ami méltatlanul gyomfaként elkönyvelt, igazi utat törő, pionír fafaj, a legnagyobb magasságokig is képes felkúszni és az erdőhatárnál pedig cserjésedett formában, de még mindig jelen van a törpefenyő és a vörős áfonya társaságában.
Én találtam a Kranzbergen még 1300 méter tengerszint feletti magasságban is bükkállományokat, amelyek nagyon jól érezték magukat és kitűnő és bőséges makktermés volt alattuk. A bükkön érezhető, hogy van még ebben a magasságban is képessége, hogy még magasabb zónákat foglaljon el. Egyértelmű, hogy a felmelegedésnek az egyik nagy nyertese az Alpokban a bükk fafaj lesz.
A jegenyefenyővel nincs nagy otthoni tapasztalatom, de kiválóan újul magról és nagyon szép növekedés tapasztalható nála a bükkel elegyes állományaiban.
Amit a bükk fafajról írtam az azért fontos, mert egyébként az idézett tanulmány szerint az egyik legnagyobb veszteséget Európában a klímaváltozás következtében előálló felmelegedés miatt a bükk állományok szenvedik el. Becsatolok egy ábrát, amelynek két részlete a jelenlegi és a 2080-ra modellezett állapotot mutatja be.....
A narancsszín a bükk által jelenleg Európában elfoglalt területet jelzi a baloldali Európa térképen. A jobb oldali térképen pedig a 2080-ra modellezett állapotok vannak előre jelezve. A szürke színnel jelölt területekről a bükk állománya teljesen kipusztul! Magyarország a megfelelő domborzati magasság hiányában szinte a ma meglévő összes bükkállományát el fogja veszíteni. A narancssárga szín a jobboldali térképen az eredetileg meglévő bükkösök 2080-ra megmaradó állományait körvonalazza. Jól látható, hogy az eredeti mai termőhelyén a bükk csak úgy maradhat fenn, ha a magashegységekben elfoglalt eredeti erdőzónáját magasabb tengerszint feletti zónákra bővíti ki. Ez elsősorban a lucfenyvesek állományát fogja jelentősen csökkenteni. Sötétbarna színnel viszont azok a területek vannak bejelölve amik várhatóan a bükk által, mint újonnan elfoglalandó területek jönnek számításba. Ezek kiterjedése jelentős és jól láthatóan terjeszkedési irányukban az Északi-sarkkör felé konvergálnak.
Ennek a terjeszkedésnek legfőbb vesztesei az európai lucfenyőállományok lesznek, A felmelegedés következtében a bükk jobb életfeltételekkel és nagyobb vitalitással fog rendelkezni, mint a luc és ezért a lucosok jelentős területen a jelenlegi élőhelyük átadására kényszerülnek.
Az Alpokat járva manapság is sok helyen tapasztalható, hogy a szélnek kitett hegyoldalakon, hegytetőkön a legnagyobb hó és viharkárt a lucosok szenvedik el.
Ha van lehetőségünk egy -egy ilyen összetört léket megtekintenünk, akkor azt fogjuk tapasztalni, hogy a károsodott területek szélein vörösfenyő, bükk, hegyi juhar vagy éppen nyír fafajból álló faegyedek állják útját a további fadőléseknek. Ebből pedig az következik, hogy a felsorolt faegyedek ellenállóbbak a viharkárok, hókárok hatásaival szemben, mint a lucosok.
Ennek pedig egyetlen egy igazi oka van éspedig az, hogy a felsorolt fafajok egytől-egyig lombhullató fafajok, a téli időszakra a nagy ellenállási felületet adó lombkoronájukat elveszítik, azokon a szél és a hó szabadon, ellenállás nélkül áthatolhat. Ilyen formában aztán nem nehezedik rájuk olyan nagy szél és hónyomás, hogy a sekély gyökérzetükkel együtt a vihar áldozatává váljanak.
Ez pontosan fordítva van a luccal, amely örökzöld lombját télen is megtartja, az komoly ellenállást fejt ki a viharos szél és a hó nyomásával szemben, mindaddig míg a törzs vagy az ugyancsak sekélyen gyökerező tő, már nem bírja a ránehezedő nyomást és eltörve vagy kifordulva a talajból, utat nyit a károknak az állomány belsejébe is, ahol aztán a dominó szisztéma kezd el működni.
Én nem láttam az alpesi erdőgazdálkodásban annak nyomait, hogy a viharnak jobban kitett területeken tudatos szakmai tevékenység folyt volna a lucosokat elegyes, lombhullató erdőállományokra történő lecserélése érdekében. Ezért a lucban elég sok a viharkár, az abból származó faanyag feldolgozása, az egészségügyi termelések egy elég jelentős részét képezik az éves tervezett fahasználatoknak.
A klímaváltozás egyik legnagyobb nyertese viszont Európában a modellezés eredményei szerint a kocsányos tölgy lehet, az a kocsányos tölgy amely ezidáig nem kapaszkodott 600 m tengerszint feletti magasságokon túl, elsősorban a mély fekvésű területek, alföldek fája, de ez most jelentősen megváltozhat. Eddig azért nem boldogult a hegyvidékkel, mert eléggé korán fakad és a kései kemény fagyok mindig visszavetették a magasabban fekvő régiók bevételétől.
Nos a felmelegedést egyenesen a tölgy számára találták ki. Nézzük csak a következő, szintén az idézett tanulmányból származó két térképet!
Alig számottevő területen kénytelen elveszíteni a mai előfordulását. Sajnos ezek legfőképpen Magyarország sziki és homoki pusztatölgyeseinek a termőhelyei, innen búcsút fog nekünk a kocsányos tölgy inteni. Ugyanakkor a folyó menti galériaerdőkben továbbra is meg fog maradni, sőt pozicióját a kipusztuló bükköseink helyén a kocsánytalan tölggyel nagy mértékben erősíteni tudja.
A jövőről pedig informálódhatunk, hogy a bükkel együtt a kocsányos tölgy is egy erős menetelésbe kezd a Sarkkör irányába.
Ezek után bár nagyon váratlanul ért, de már nem lepődtem meg rajta, amikor Garmisch-Partenkirchenből a Riessersee felé gyalogúton sétálva 785 m tengerszint feletti magasságon, egy 100 év körüli kocsányos tölgyet találtam, bükk és fenyők kíséretében, teljesen szélnek kitett, nyílt helyen egy rét szélén. A közelben nem volt fajtársa, lent a 710 m-en fekvő város kultúrparkjában található még belőle két hatalmas példány.
A lényeg most nem azon van, hogy vajon ide ültették-e emberi kezek vagy éppen szorgalmas mókusok vagy szajkók, hanem az hogy itt ebben a tengerszint feletti magasságban megragadt és a mai napig is egészségnek örvendve él.
Vagyis a klímaváltozás hatásait a fák már sokkal régebbről tapasztalják és nemcsak tapasztalják, de vándorlásukkal már reagáltak és reagálnak a jövőben is rá.
Sajnos már voltak és lesznek is vesztesei a klímaváltozásnak itt az alpesi magas hegyvidéki világban. 1962-ben fedezték fel és azóta eltünt és nem találják a bajor rövidfülű pocok ( Microtus bavaricus )egyetlen egy példányát sem, pedig ez a faj egy igazi jégkorszaki reliktum faj volt. Még Észak-Tirolban van a fajnak egy másik izolálódott populációja.
Aztán nem lehet tudni, hogy mi lesz a magasan a tengerszint felett található területek élőhelyeire specializálódott élőlényekkel, elsősorban a mozgásukban eléggé korlátozott lágyszárú növényekkel, mint a havasi gyopár, vagy a rovarok, mint a szerecsenlepke fajok és a kétéltűek közül az alpesi szalamandrát említeném.
Ez utóbbi faj esetében az osztrákok is észrevették, hogy eléggé ég a ház és lakossági segítséggel online monitoring rendszert indítottak el, hogy felmérjék a faj tartózkodási helyeit. Az egyéni megfigyelések adatait ide lehet feltöltetni! Aztán itt van két erősen specializálódott madárfaj a havasi csóka és a havasi varjú, de mondhatnám még a zergét és a kőszáli kecskét is.
Szóval napjainkban és főleg az elkövetkező közeljövőben komoly természeti átalakulási folyamatok részesei, megélői leszünk.
