Ha megáll egy hűséges szív dobbanása....

Sajnos megéreztem, hogy nincs minden rendben.... nem megy ez már neked öreg harcos...

Bár hűséges szíved még az idén is rákényszerített, hogy szeretett fészkedre vissza szállj, de az erő már nincsen veled.....két napja, hogy nem szálltál fel a fészkedre és már nem is fogod megtenni....

Charlie a vörsiek híres gólyája két napja elpusztult, egy zártkerti részen találták meg a tetemét, amelyet preparálás után a hűség megtestesítőjeként a faluban fognak kiállítani....

Mérgezést rebesgetnek a hozzá nem értők, de én biztosan tudom, hogy Charlie a vörsi gólya megöregedett és elindult az örök vadászmezők felé, ahonnan már nem fog visszatérni.....Emlékedet megőrizzük....

Jókor lenni, jó helyen....

A mai világunk ismeretében egy hely koordinátái és egy időpont megadásával létrejöhet egy sikeres találkozó....Azt már tudjuk, hogy hol keressük a bikáinkat, de nagyon szükséges lenne ismerni az időpontot is, mert ezzel rengeteg felesleges mászkálást tudunk megtakarítani, időben, benzinben és pénzben egyaránt.

És akkor van egy mondás ami ide is fokozottan érvényes... egy kicsit áthelyezve más környezetbe....mindent el lehet érni, de nem mindenhol, nem mindenkor és nem mindenkinek.... azért ezen gondolkozzatok el....javaslom.....

A gímszarvasbika agancsának elhullajtásának folyamatát a Nap beesési szögének emelkedése, a napi inszoláció tartalmának növekedése indítja el. Ez egyébként az időjárásban felmelegedést generál, ami ugye hőmérőkön keresztül kitűnően mérhető.

A szarvasbika szervezetében hormonális folyamatok indulnak el, a tesztoszteron férfi hormon minimális szintre esik vissza, míg más jellegű hormonok éppen ebben az időszakban főszerepet vállalnak a szarvas szervezetének alakításában. Ezek hatására aztán a szarvasbika el kezdi váltani a szőrzetét, a rózsát körülölelő vérerek a rózsa alá a csontot elbontó kémiai anyagokat, enzimeket szállítanak. A köznyelv ezeket csontfalósejteknek nevezi, amelyek tevékenysége során aztán pontosan eddig még be nem határolt időtartam, saját megfigyeléseim alapján 17 nap alatt elbontják a koponyacsont rózsa alatti részét és folytonossághiány következtében az agancs leesik az agancstő csontjáról.

Ennek a folyamatnak van egy, a szarvasbika szervezeti felépítéséből és működéséből fakadó biológiai sebessége, ha a folyamat elindult, akkor már nem áll le, de takarékos anyagcsere forgalomra történő kényszerű visszaállás esetében tud lassulni.

Nagyon régről él az a téves szakmai nézet, hogy a legelső elhullajtott agancsok kivétel nélkül öreg, túlkoros bikák által elvetett agancsok lennének. Ezt kategorikusan cáfolni tudom, ebben a tevékenységemben húszegynéhány évet eltöltött gyakorlatom távlatából.

A legelső eldobott agancsok sohasem nagy súlyúak, általában 2,5-3,5 kg közötti félszárakról beszélhetünk. De nem is ez a lényeg, hanem az hogy legelsőként a legtehetségesebb bikák hullajtják el az agancsaikat, azok amelyek abban az évben nagyot akarnak javulni a trófeaképzésükben, legyen nekik harmadik, ötödik vagy éppen tizedik agancsuk aktuális felrakása abban az esztendőben. Ebből aztán egyértelműen kiderül, hogy miért találtunk február 06-án a sok hozzáértő teljes megrőkönyödésére az idén párban 1,6 kg súlyú, még gyöngyözetlen, csúnyácska agancsokat és március 10-én több mint egy hónapra rá 3,4 kg-os előttünk ledobott gyönyörű érett félszárat. Nyilvánvalóan, hogy a bikák képessége ( tehetsége) és nem a kora az, ami a korosztályok agancshullajtásának az időpontját jelentheti. Természetesen az állomány magját képező azonos képességű bikák korosztályainak egyedei azért egymáshoz jól közelítő időintervallum alatt válnak meg az agancsaiktól.

Mikor is történik mindez?

Vannak a természetben jelek, amiket ha jól nyitvatartjuk a szemünket, akkor észre kell hogy vegyünk...

A legelső, hogy a szarvasbikák kéregdörzsölési tevékenysége jól láthatóan megemelkedik. Ezt legfőképpen fiatalosokban tapasztalhatjuk meg, biztos jele annak, hogy a folyamat megindult, és az agancsokban trombocitálódó, elzáródó, a csontszövetekben lévő szállitópályák eltömődési jelensége, viszkető érzést stimulál a bikákban. Ezeken a helyeken ahol a legelső dörzsölések elkezdődnek én sohasem találtam agancsot, bármennyire is a kidekorált környezet arra biztatna, hogy kellene találni.... Ez azért van így, mert az ilyen dörzsölő szarvasbikák esetében bár beindult az agancselvetés biológiai folyamata, de az még nagyon a kezdetén van és ezeken a helyeken nem szokott hullani agancs, mire ezek a bikák el kezdik hullajtani az agancsaikat, akkor már dörzsölés céljából a fiatalosokat nem látogatják.

A mindenfelé csomóban hulló, töredezett, kiszáradt szarvasszőrök figyelmeztetnek bennünket, hogy a hormonális változások a szarvasbikáknál beindultak. Először a tompor szőrei hullanak, majd később ez átterjed a comb külső felületére és az oldalra is. Ebben az időszakban a tarvad még nem vedlik, az egy jó hónappal később fogja megkezdeni.

Az élővilág más jelzéseire is jó ha odafigyelünk, az agancshullajtás megkezdésekor bontanak barkát a fűzek, a mogyorók és megjelenik a hóvirág és a tőzike mellett a szártalan kankalin, amit éppen ezért egyes vidékeken agancsvirágként is ismernek.

A szajkó mókázgatása komoly figyelmeztetés az agancsgyűjtő számára, hogy ideje megindulni.

Gyakorlati tanácsok a hullajtott gímagancs kereséséhez....

A vadászterületen elhullajtott szarvasagancs birtoklása a jelenlegi hatályban lévő jogszabályok szerint az érintett területen a vadgazdálkodási - vadászati jogot a törvény szerinti legálisan gyakorlóját illeti meg. Tehát hiába rendelkezem föld és erdőtulajdonnal, ha a vadászati jogomról lemondtam vagy bérbe adtam mások számára, akkor a tulajdonomon talált hullajtott agancs tulajdonjoga nem engemet illet.

Ezt aztán nem is ragoznám tovább, az ebből fakadó jogok és kötelezettségek minden állampolgárra egyformán vonatkoznak.....

Nos tehát ebben a fejezetben azok számára szeretnék információkat nyújtani, akik oly szerencsések, hogy az agancsgyűjtést legális keretek között művelhetik....

Nem mindegy, hogy a hullajtott agancsok gyakorlati begyűjtése során milyen szakmai elvárások mentén tevékenykedünk, mert a kierőszakolt (kontakt) agancselvetések kihatással lehetnek az új agancs minőségére és a szarvasbika egészségére is.

Ezért a legfontosabb feladat az agancsgyűjtés során, hogy a vadászterületen lévő szarvasállományt a lehető legkevesebbszer zavarjuk, ne késztessük őket vonulásra, mert ezek indokolatlan energiafelhasználással, stresszállapot kiváltásával járnak, amik pedig már az építendő új trófea minőségéből veszik el a megalkotásához szükséges energiákat és ezért a hullajtásban erősen zavart szarvasállományok bikái abban az évben a várakozások alatt teljesíthetnek a trófeaképzés során. Tehát nagyon fontos a nyugalom és a zavartalanság biztosítása.

Ehhez elsősorban azonban tisztában kell lenni pár dologgal. Elsősorban azzal, hogy a vaddisznó nem hord agancsot és a hazánkban élő szarvasok közül is ez csak a szarvasbikák fejét dísziti, tehát a tarvad az normális esetben agancstalan.

Ez pedig a kiváló nyomismeret elsajátításának szükségességére hívja fel a figyelmet. Nagyon tisztában kell lenni a talajba nyomódott csülkök melyik vadfajhoz való tartozása tekintetében, mert egyébként teljesen üresjárat egy vaddisznó konda vagy egyes vadkan nyomán megindulni és borítékolható a találkozás mindkét fél számára kellemetlen élménye....Azonban a szarvas esetében is tudni kell az ivarok és a korosztályok egyedei által hagyott nyomképletek között különbséget tenni. Tudnunk kell, hogy a normálisan kezelt vadászterületen a két ivar ebben az időszakban külön jár, tehát tarvad és bikarudlikról beszélhetünk, amelyeknek beállási, de még táplálkozási helyei is elkülönülnek egymástól. Borul ez a szisztéma az állandóan zavart vadászterületeken, ahol nincs nyugta a vadnak, nappal is kényszerből gyakran váltja rejtőzködési helyeit, sokszor kerül szem elé és a végén már az ivarok sem tudják tartani az önálló rudlikban történő elkülönülést és egy kevert masszában vonulnak, szezon a fazonnal jól megkeveredve, tízéves bika a tavalyi borjaktól hemzsegő tehenek és ünők társaságába kényszeredve.

Az első komoly és az egész szezon eredménytelenségére kihatással lévő tévedések ezen a területen szoktak bekövetkezni, amikor az agancsgyűjtő képtelen a beállóhelyen talált nyomokból az ott tartózkodó szarvasok ivarára helyesen következtetni. Az apróra járt gallytörmelék, a lehúzott akácsarjak kérgeinek látványa, a rengeteg hullaték a sok fekvés azt az információhalmazt továbbítja a felületes és képzetlen agancsgyűjtő felé, hogy itt ezen a beállóhelyen vár rá Hawai. Aztán hiába jár rendszeresen nap mint nap kellő óvatossággal, nem talál sosem semmit, de hallja, hogy mások felvették a nagy 5 kg feletti félszárakat, aztán már 3 kilogramosakat találnak és ő még mindig semmit. De kitart, mert eltántoríthatalan az elképzeléseitől, hiszen az általa látogatott beállóhelyen a nyomok éjszakánként frissülnek, a szeder agyontaposva, levelei lelegelve, tehát nagy tömegű vad mozog ott és egyszerűen nem tudja elképzelni, hogy ne találjon ott agancsot. Ezért ha komolyabb beállóhelyet találunk, akkor a leghamarabb győződjünk meg róla, hogy azt milyen ivarú szarvasok használják. Nekünk a tarvad rudlira nincsen szükségünk, ezért ha meggyőződünk, hogy a talált beállóhelyet a nőivar használja, akkor a hely ismételt látogatásától bízvást eltekinthetünk.

Bennünket a bika rudlik érdekelnek és hogy bikák tartózkodnak a beállóhelyen azt kellő rájuk jellemző visszamaradt nyom is jelzi...

Legfontosabb ezek közül a lábnyom, amely a bika méretére, testnagyságára és korára ad útbaigazítást. Ha valaki igazán szép hullajtott agancsra hajt, akkor a szezon kezdetén csak olyan rudlikat figyeljen, ahol legalább 9 cm-es első láb nyomszélességű bikát is talál....

A nagy méretű lábnyomhoz, nagy csontozat, nagy test, nagy gyomor és következésképpen nagy agancsok tartoznak. Vannak akik ezt tagadják, hagyjuk meg őket a hitükben és ne foglalkozzunk a véleményükkel.....

A szarvasbika a fekvésébe, mivel lusta felállni, a hasa alá vizel.... Ez havas télidőszakban igen jól beazonosítható, mert a vizelet vérvörös színe a havon jól meglátszik... A tarvad a fekvésében sohasem vizel maga alá... a vizelet a vörös színét az elfogyasztott nagytömegű szederlevél festőanyagától kapja (planta tea)

Nagyon fontos tudni, hogy a gímszarvas hullatéka (ürüléke) ivar szerint elválasztható. A bikáké tömzsi, hegyük felé kis csúcsos végekben végződő golyók, amelyeknek az alsó szélesebb végükben pedig a kúpos csúcs beilleszkedésének megfelelő mélységű kis benyomódás van. Nem árt, ha az egyes golyók átmérőjét is megmérjük, mert az igazán jó bika hullatéka 1,7-2,3 cm közötti határok közé esik. Ennek nagysága a belek átmérőjével hosszható összefüggésbe, a nagyobb átmérőjű belekhez pedig nagyobb teljesítményű gyomor köthető.

A szarvasbikák az agancs trombózisos folyamatának beindulásától kezdődően sokat dörzsölnek....Nagyon fontos, hogy külön tudjuk választani a dörzsölés és a kéreghántás jelenségét, mert ahol csak a kéreghántást tapasztaljuk, ott a bikák nincsenek jelen....A dörzsölés az aganccsal történik és annak gyöngyözése és barázdáltsága hosszú vékony csíkokra forgácsolja a ledörzsölt kéreg maradványát és a dörzsölt tőrésznél pedig hosszú szálú kéregforgácsok találhatók....A kedvelt fafajok az akác, kőris, éger, hárs, fenyők, különösen kedvelt a duglasz, luc, jegenye és a vörösfenyő....

Azonban itt sem mindegy, hogy milyen vastagságú fán dörzsöl a szarvasbika, számunkra az a jó, ha minél vastagabb törzsű fákon teszi ezt, a 8 cm feletti átmérőjű törzseken dörzsölő szarvasbikák már komoly méretű agancsokkal bírnak.

A szarvasbikák szeretnek dagonyázni és ezt teszik mindaddig míg a nagy hideg csonttá nem fagyassza a sarat. A tarvad nem dagonyázik, tehát ha magasan sárral kent dörzsölődző fát találunk, azt bika kente össze.

Megöregedett Charlie a vörsi gólya.....

Több, mint tíz esztendő munkája kötött ehhez a vidékhez, amelynek községei a hajdani Kisbalaton lápos, mocsaras világához tartoztak.....Állítólag sehol Magyarország területén nem élnek olyan tiszta, eredeti vérben a magyarok, mint éppen a Vörs és Főnyed községekben anyakönyvezettek. A történelem vérzivataros éveit e kis közösségek lakossága, mindig a jótékonyan bújtató és idegenek előtt járhatalan kisbalatoni nádasokban, a csak ottani jártassággal bírók által ismert, a vízből alig kiemelkedő szigeteken töltötték. Éppen ezért idegenekkel, más nációk fiaival a keveredés gyakorlatilag kizártnak tekinthető. A háborúk, vívják azt a legmodernebb eszközökkel is ezeket a járhatatlan helyekre húzódó települések lakosságát nem voltak képesek elérni.

Mégsem erről híres Vörs, hanem a hosszú évek óta hűségesen az elsők között tavasszal visszaérkező gólyájáról Charlieról. Ezt a nevet a falu lakói ragasztották rá, akik szerint 13 esztendeje már, hogy gólyájuk minden tavasszal megérkezik hozzájuk.
Azért ez nem egy olyan nagy teljesítmény, mert sok más magyarországi fehérgólyával ellentétben Charlie, nem Afrikában tölti a telet, hanem ő nyugatnak vonul és Spanyolország középső területén telel. Honnan is tudjuk ezt, hiszen Charlie nem visel gyűrűt a lábán, ezért beazonosítása lehetetlen. Nos rászántam két évet amit a fehérgólyák vonulásának tanulmányozására szenteltem, egyidőben 4-5 európai madármegfigyelő honlap híradásait és a hazaiakat is figyelemmel követve a legfelhasználhatóbb adatokat egy svájci madarász portáltól kaptam. Amikor egy adott kanton taván 20-22 db fehérgólya megfigyelését tették közzé, rá 3-4 napra mindig megérkezett a tüskevári gólya és szinte egyidőben vele Charlie is. Tehát a legelső hazatérő fehérgólyák társasága nem egy nagy csapat, csak egy kis csoport, amelyből aztán nem csak Magyarországra, de Szlovákiába és Lengyelországba is érkeznek korai fehérgólyák.

Charlie általában február 26-án érkezik, ettől lehetnek eltérések, mert a buszok is késnek és így Charlie is megengedheti magának.....

A fehérgólya fiatalja 3-5 éves életkorában válik ivaréretté, érzi magát alkalmasnak a párbaálláshoz... Előfordult már hogy a második éves fiatal is párbaállt és volt olyan is aki későn érett és csak a hetedik életévében választott először párt magának.

Ha ezeket úgy végiggondoljuk, akkor arra a következtetésre jutunk, hogy Charlie olyan 18 éves korú fehérgólya férfi lehet.
Sok ez vagy kevés?

A szakirodalom a természetben élő fehérgólyák átlagos élettartalmát 5-10 esztendőre teszi. Vannak ettől komoly eltérések is. Egy teljesen dokumentált szabadterületen Svájcban élő gyűrűzött fehérgólya 39 évet élt meg. Fogságban több adat van, 35 évet élt fehérgólyákról.

Hát kedves Charlie sok-e a kevés igazán nem tudom, de azért vannak jelek, hogy fáradsz Te is.

A tavalyi esztendőben a saját fészkén megtámadta egy fiatalabb fajtársa és a verekedés során Charlie szárnya is megsérült. Ezt a szárnyát aztán azóta mindig lejjebb ereszti nyugalmi állapotban, a másiknál jobban lógatja. Az ősszel pedig kicserélték a fészektartóállványt, mert a régi egyik tartó eleme elrozsdásodott és már nem tudta tartani a fészek hatalmas súlyát. Az új tartóra viszont csak mutatóba helyeztek fészekanyagot a munkát végző szakemberek....Nos Charlienak nem nagyon tetszik a helyzet, ekkora utazás után még építkezzen, mikor mindig lakájos szép háza várta eddig...???? Szóval nem fűlik hozzá a foga, talán majd ha az asszony is megérkezik.... ki tudja rá tudja-e beszélni....

És megérkezhet a tavaly nagy harc és sérülés árán elűzött fiatal trónkövetelő is.....na majd hülye lesz építkezni, hogy esetleg más meg beleköltözzön.... szóval Charlie kivár az idén... lehet, hogy utoljára érkezett meg a fészkére?????

Tavaly már csak két fióka repült ki a fészkéből, de az előző években átlagosan még három...

Majd rajtad tartom a szemem Charlie.....

Fogyóban a magyar apróvad....

Na ez a téma is megér egy misét.... hiszen hajdanában danában....na de inkább gyónjuk meg bűneinket, hátha tanulunk belőle....

Fújjuk el akkor a nótáját a mára a kipusztulás mesgyéjére sodródott apróvadnak...

http://www.youtube.com/watch?v=bCklH9gQAAg aaaahhhhhh, hogy ez a zeneszám egyáltalán nem illik ide?

Csak annyira, mint mindenkinek a viselkedése, aki ezzel a témával kapcsolatba került ...Ez a téma összetett, több tényező alakulását kell vizsgálni ahhoz, hogy az igazság kiderüljön...

-az élőhely negatív változásai

-a zöld mozgalmak túlzó ragadozóvédelmi progjamjainak begyűrűződése

-a vadászati szerepvállalás

-a társadalmi, politikai változások kihatásai

Az élőhely negatív változásai

Az 1970-es évektől vannak tapasztalataim, mert már gyerekfejjel volt lehetőségem sok olyan dolgot megtapasztalni, amit ma hiába is keresnél e kis hazában...... Hogy ne menjek messzire az augusztusi fogolyvadászat a címerét hányó kukoricaföldeken és burgonyásokban, az áprilisban golyólövéssel jó bögyközépen talált dürgő túzokkakasok látványa, a vetési varjak még kezdetben a fészkelőhelyeken is engedélyezett lőfegyveres gyérítése, a szarka fészekből történő ugratása, a sün és borz vadászatának engedélyezése, a sztrichninnel kezelt méregfalatok útján történő rókagyérítés, a foszforszörpös tojással történő ragadozó gyérítések, a kotorékok begázosítás révén történő felszámolása....a vidra vadászatának engedélyezése, a vadászterületen tartózkodó kóbor ebek és macskák magyarázkodás nélküli elejtésének lehetősége. És akik pedig nem voltak szívbajosak azok jogi következmények nélkül, hatályos jogszabályi tiltás hiányában európai barnamedvét, farkast és jávorszarvast is elejtettek hazánk területén. Ha, ha, lassan tíz soron keresztül sorolom azokat a dolgokat, amelyekre manapság bízvást keresztet lehet vetni. És egyúttal keresztet lehet vetni az akkori apróvadmennyiség bőségére is.....

A dübörgő gazdaság által felébresztett magyar puma, acélos izmaival hatalmasakat ugrott....a nagyüzemi mezőgazdasági szántóföldi gépsorok alapvető foglalkoztatásának követelményeként a szántóföldi táblaméretek átlagosan 5-600 ha kiterjedésűre nőttek.

Az ismétlődő belvizes elöntések felszámolására beindult a talajmeliorációs program, amelyre akkori árakon is számolva milliókat áldozott a kormány.

A mezőgazdasági nagyüzemi szántóföldi területek táblaméretekben dréncsőhálózattal, alagcsövezéssel lettek ellátva, ahonnan a talajvíz mérnökileg jól megtervezett lecsapolócsatornák fürtrendszerein keresztül a Jászsági a Keleti Főcsatornákba és még sok más egyéb gyűjtő-lecsapoló és öntöző csatornákba ömlött.

Aminek aztán az lett a tartós következménye, hogy az Alföld talajvízszintje 1,5-2 méternyit süllyedt, nehéz helyzetbe hozva a szántóföldi növénytermesztést és az alföldi mentett területen lévő erdősítési tevékenységet aszály időszakában. Csapadékos időjárás esetében viszont jól működött a rendszer, mert éppen a lehulló esők csapadékhozama hiányzott szinte folyamatosan a talajból... Ilyenkor aztán az átlagból kiemelkedő termésmennyiségek realizálódtak.

Az apróvadra káros anomáliák éppen a hatalmas nagy táblaméretekből fakadtak.

Egy-egy 5-600 ha-os szántóföldi tábla termésének csupán egy-két napon át tartó teljes betakarítási munkája a nyúlnak például komoly bonyodalmakat okozott. Ugyanis ahol tegnap éjszaka még jóllakott ott mára egy kultúrsivatagot, egy hatalmas nagy üres, táplálkozási szempontból nulla értékű repülőteret talált. De mivel oly sokszor lakott itt jól és emlékében ezt jól meg is őrízte így, még napokkal a betakarítás után is a szokás hatalma újból és újból felkerestette vele a korábbi táplálkozásainak színterét.

Aztán mire lassan észbekapott, hogy valamit enni is kellene, akkor az átmenet nélkül történő táplálékváltás erősen megviselte a gyomrát, amit csak szerencsés esetben élt túl....

Az ugyanilyen táblaméretekben történő lucernások fűkaszálása, főleg ha az éjszaka is

folyamatosan folytatódott, nagyon kiszedte a vámot nyúlból, fácánból és fogolyból egyaránt.... a reggel a lekaszált területen 4-5 helyen csoportokban jelenlévő szarka és dolmányos varjú csapatok a maradék eltakarításában segédkeztek.

Az ilyen méretű gabonatáblákon aztán begyűjthetetlen mennyiségben képződött a szalma, aminek a feleslegétől égetéssel szabadultak meg, hatalmas tarlótüzeket okozva és jelentős mennyiségű apróvadat elpusztítva.

A gazdálkodás alapját képező táj kultúrsivatagi jellegét mezővédő erdősávok létesítésével próbálták mérsékelni, amelyek egyrészt a szelek hatása elől védtek, megemelve a termésátlagokat az erdősávok hatásaként azok közvetlen közelében, másrészt az apróvad számára nyújtottak némi élőhelybővítési változatosságot és biztonságot a talajművelő és betakarító gépek áldatlan következményeitől.

Aztán egy jeles évszám következik, amelyben egy újabb gengszterváltás valósult meg... Az elhitt szabadság az emberek nyakába szakadt, kárpótlások útján a magyar paraszt földhöz, erdőhöz jutott....Az évtizedeken át hiányolt ényém, ényém öröme határtalan lelkesedéssel ösztönözte az embereket a termelésre, minek következtében a magyar paraszt első dolga volt a földjén húzódó belvízlecsapoló árkokat beszántani, hogy ne vegye el a helyet a szántóföldi hasznos területből és aztán a mezővédő erdősávokat is kitermelte, mert annak helyén is szántóföldi növénytermesztést kivánt folytatni.

A zöld mozgalmak túlzó ragadozóvédelmi progjamjainak begyűrűződése

Nos ez sem lesz egy könnyű fejezet, mert tulajdonképpen az egész zöld mozgalom születése és erőre ébredése erre az időszakra esik. A Kisbalaton védetté nyílvánítása, az első kócsagőr alkalmazása és akkor persze eszembe jut a pótolhatatlan - immáron így kell írnom - néhai Futó Elemér neve is. Ami biztos az az, hogy a zöld mozgalmak az elsőként a Magyar Madártani Egyesület megszervezésével és az egész országra kiterjedő hálózatának létrehozásával és üzemeltetésével történelmet írtak Magyarországon. Apró lépésekkel vették be magukat a köztudatba, hogy aztán az őszintén feléjük nyújtott kézfogások után a karokat követeljék és jelenlegi étvágyuk is határtalan a magyarországi zöldmozgalmaknak, amelyet a mára már megszámlálhatatlanná szaporodott, a megélhetési kör köré szerveződött civil csoportulások szinte kikövetelnek maguknak.

Az ellenállás azért már kezdektől meg volt a vadászok és a természetvédő zöldek között és váltakozó, de többnyire zöld sikerek útján történtek a csatanyerések....védetté válik a sün, a borz nagyon hosszú indokolatlan időre, a kárókatona, a nyári lúd még ma is, pedig aztán a Kisbalaton környékén a vetésekben komoly taposási és tépési károkat okoz...aztán a görbecsőrűek minden faja, túlzásokba esve az egerészölyvvel kapcsolatosan, aztán két varjú háború is megvívásra került, sőt még maga a zöld mozgalom egy prominens, jelenleg is hivatalban lévő alakja is előállt és alkalmazta a ragadozómadarakra szelektív és csak a varjúfélékre hatásos injektált csalitojásokat, amik eléggé meggyőzőek voltak, de sajnos söpörték a hollót és a csókát is... ezért aztán betiltásra került. A vetési varjúkat pedig ennyi bántalmazás után védetté nyilvánították. Aztán jöttek a méreggel és tányérvasakkal történő

szőrmés és szárnyas ragadozók gyérítéseinek betiltásai, az élve befogó csapdák előtérbe helyezése, amik aztán még a mai napig is alapanyagot biztosítanak a solymászoknak....Aztán egy minden határt meghaladó sasvédelem, amely egyáltalán köszönő viszonyban sincs a szükséges prédaállatok mennyiségi lehetőségével....

Szóval a zöldek nagyon sokat tettek azért, hogy két fő vadászható apróvadfaj a fácán és a nyúl jó eséllyel mint ragadozótáp hasznosuljon a természetben. Fogalmazhatnék úgy is, hogy grandiózus ragadozóvédelmi terveik gyakorlati megvalósítását a vadászható hasznos apróvadfajok akkor még meglévő hatalmas állománylétszáma vitte sikerre.

A vadászati szerepvállalás

Ahova jutott a magyarországi apróvad helyzete, az nagyrészt a vadászok hozzáállásán is múlt. Kezdetben a vadászok eléggé összetartóak voltak, gyakoriak voltak a társadalmi munkák és ezek pénzzel nem voltak megválthatóak. A vadászati vezetés élvezte a tagság támogatottságát és hosszú évtizedeken keresztül hatékonyan működtette a nevelt fácán és vadkacsa programot, melyek eredményeképpen jelentős mennyiségű vadászati célt szolgáló szárnyasvadmennyiség került évente szabadterületi kibocsájtásra és visszavadászatra. A kunsági - nevelő fogalommá vált szakmai berkekben, mint ahogyan Árpádhalom neve is.

Amint azonban ide is beesett a hatalmas nagy szabadság, hangsúlyt kapott a kivagyiság," a pénzzel minden munkát meg lehet váltani, csak vadászni akarok" szemlélet és szakmailag és etikailag elkezdődött a vadásztársadalom hígulása, a vezetés is folyamatosan veszíti a tagság bizalmát. A tagságét, amely rengeteg ponton megosztott, polarizált egymással és a vezetőséggel is. Nincs fő csapásirány és amik vannak pedig az igaz vadászok által nem igazán vállalhatók fel, s így éppen azt a réteget veszíti el a vadásztársadalom, amelyik még hajlandó volt korábban két keze munkáját is adni a vadászat körülményeinek és eredményességeinek jobbítása érdekében.

Aztán bőségesen követtek el szakmai hibákat is. A kibocsájtó területek környezetében lehetett lőni a fácántyúkot is, ezzel aztán mindig is éltek, akaratlanul is hozzálőve a mennyiséghez a kotlást még felvállaló vadfácán tyúkokat. Persze ezek száma aztán évenként egyre kevesebb lett és genetikailag is taccsra került a szabadterületi állomány.

Aztán jó üzleti érzékkel a fácán utónevelése illő díjazás ellenében a vadásztársasági elnökök és vadászmesterek privilégiumává vált. Aminek a gyakorlati jelentősége abban állt, hogy a 6 ezer db nevelésre átvett fácánból aztán talán 300 db-ot vissza is tudtak vadászni a területen, de azért az Elnök Úrnak kifizették mind a 6000 db fácán nevelése után járó díjat.

A nyúlnál pedig gátlástalanul folyt az élőbefogás, a hálózás. Aztán a szigorú export követelményeknek az állatorvosi vizsgálaton meg nem felelt egyedeket lebunkózás helyett vissza engedték a vadászterületre.

Az apróvadas területen megjelenő vaddisznót egyáltalán nem kezelték súlyának megfelelően, az első 10 évben még kímélték is, mert új vadászati lehetőséget reméltek a jelenlététől. Ennek azonban beláthatatlan ára lett, mert a disznó szisztematikus kereső stilusával és kitűnő orrával aztán szépen megszámolta a terület apróvadállományát és kivonta belőle gyorsan a saját fogyasztását.

A vadászok nem kezelik még ma sem súlyának megfelelően a lőhető szőrmés ragadozók, elsősorban a róka, a borz és újabban az aranysakál létszámának tervszerű és folyamatos apasztását. Sőt olyan szarvashibákat követtek el, hogy egy invazív terjeszkedő dúvadfaj, az aranysakál esetében vadászati idényt állapítottak meg, hogy a vadászati idényen kívül védettséget élvezzen, ezzel is aszisztálva mielőbbi megtelepedéséhez.

Aki nem tesz sorsa ellen annak a sorsa beteljesedett... persze még nagyon sok ok van, amit még részletezhetnék, de igazán felesleges, hiszen a felsoroltak is tökéletesen elegek ahhoz, hogy csődbe vigyék a vadászható hasznos apróvadat.

A társadalmi, politikai változások kihatásai

Míg korábban érvényt lehetett - legalábbis a nagy nyilvánosság előtt - szerezni annak az elvnek, hogy a vadászatban minden ember egyenlő, korra, nemre és rangra való tekintet nélkül, mára ezt csak vigyorogva hallgatja aki ilyet hall. Nos ez a dolog befuccsolt.... hatalmasak az egyes emberek közötti társadalmi különbségek, beindult és erősödik a társadalmi kasztosodás folyamata, a kialakult új társadalmi elitt egész másban utazik, mint a nagy többség. Ez a pénzes réteg a minőséget keresi és ezt már vadban és vadásztatásban Magyarországon egyre kevésbé találja meg. Olcsóbb és legalább a magyarországinak megfelelő minőségű szórakozást nyújtó más vadászországokat keresnek fel és itthon csak néhány kivételes alkalommal, meghívásból vadásznak. Ilyen meggondolásból kivonultak a hazai vadgazdálkodás és vadászat napi problémáiból, ami leginkább abban nyilvánul meg, hogy egy fillért sem invesztálnak a hazai vadgazdálkodásba. Pedig a hazai vadgazdálkodás hatalmas nagy kérdése, hogy a politikában meghirdetett zászlóbontás hogyan zajlódjon le, magyarul ki fizesse a révészt, mert azért ez nem magyar futbal, ahová úgy tűnik ömleni fog a pénz.

Ráadásul a korábban megtapasztalt vadállomány csak minőségének romjaiban él, hogy hogyan lehet ezt feltámasztani eléggé húzós kérdés.

A vadászok érdekérvényesítő képessége köztudottan csapnivalóan rossz, pedig aztán a hazai politika formálóinak mindig jelenlévő meghatározó személyiségei is folyamatosan vadásznak. A társadalommal történő kommunikáció is régtől defektes, nincs a vadászoknak kijelölt normális szóvivőjük, ráadásul ma Magyarországon két még jelenleg is a hatalomhoz és az írányításhoz görcsösen ragaszkodó országos szintű vadászati szervezet működik, amelyek aztán sok esetben nyilatkozattétel esetén még a szakmai egyeztetésre sem képesek. A széthúzás tehát bele van kódolva a vadászati tevékenységbe a felső vezetés és az alsó végrehajtói tagság között óriási szakadék mélyül. Ennek köszönhetően aztán a vadászati hatóság alsóbb szinteken nem egyeztetett olyan, a vadászati idények időtartalmát és a vadászható vadfajok ivarát és korosztályát érintő vadászati rendelkezéseket, döntéseket helyez érvénybe, amelyek minden jó érzésű vadász gyomrát felforgatják és számukra vállalhatatlan feladatokat fogalmaznak meg. Hogy ne csak a levegőbe beszéljek, akkor ilyen a megyei hivatalok által minden évben a szarvasbika vadászatára vonatkozó idényhosszabbítás február 15-ig és általában 5 kg trófeasúlyig és az életből származóak a példák, hogy az oldalba lőtt szarvasbika a rálövés helyén elhullajtotta a fél agancsát, míg a másikat a vérnyomra helyezett utánkereső véreb által követett csapáról lehetett felvenni és a kegyelemlövést immáron egy teljesen tarfejű bikának lehetett megadni. Vagy nagyon durva a mára teljesen elharapózott riglizés címszó alatt a hajtókutyák jelenléte és nem egy esetben a 40 db-ot jóval meghaladó, tarvadból álló és újabban a fiatal bikák megjelenése a terítéken egy-egy ilyen riglizés befejezésekor. Persze azt már régóta tudjuk, hogy a fiatal bikák fej és láb levágás után tarvadként kerülnek leadásra a hűtőházak és a feldolgozók felé. És akkor ami a vaddisznónál történik sem mindennapos. Ennek a vadfajnak nincsen olyan ivara és korosztálya amely egy vadászati esztendő alatt akár csak egy nap védelmet érdemelne, vagyis folyamatos vadászati nyomás alá van helyezve, és még etikai vétséget sem követ el az a vadász, tehát vadászati tevékenysége teljesen jogszerűnek minősíthető, ha akár tavasszal is csíkos malacokat vezető kocát lő.... Na ekkora szakmaiatlanságon aztán nem is csoda hogy, sok jóérzésű vadásznak felfordult a gyomra és hánynak az egésztől.....

Mindezektől függetlenül a vadászok, sportvadászok létszáma folyamatosan emelkedik, erősen közelíti a 60 ezer főt, de ugyanakkor azt sem lehet elhallgatni, hogy az öregség, a vadászat üzemeltetésével járó, a fegyvertartáshoz kapcsolható herce-hurcák és azok anyagi vonzatainak folyamatos emelkedése miatt jelentős azon vadászok száma, akik már nem váltanak vadászjegyet és a fegyverüket is eladják.

A gímszarvas vándorlása a Kárpát-medencében

Ez egy nagyon jó téma... korábban felvetettem egy magyarországi vadászati fórumon, ahol aztán az új idők túlképzett vagdazda üzemmérnökei és a hivatalos vadgazdálkodási kutatás fennkölt személyiségei jól kiröhögtek, hogy ilyen nincs és nem is volt, mert az otthon területek közötti mozgás nem számít vándorlásnak, na és 50 km-t pedig nem megy arrébb a szarvas, mert folynak a telemetriás kísérletek és egyértelműek a kapott eredmények, na bla bla bla.... szóval ez volt a színvonal és ezért aztán rövid úton otthagytam őket a francba....

Én más csöcsökből szoptam a tudás anyatejét és még meg van bennem az alázat és a tisztelet a régi nagyok által leírt tapasztalok és tudás irányában, főleg akkor, ha ezt a saját tapasztalásaim is támogatják....

A szakmai sorsom egy nagyon szerencsés helyre vezetett, mert 18 évi Alföldön eltöltött erdészeti gyakorlati szakmai tevékenység után, Somogyországban találtam magam, éspedig annak is a Marcali-löszhát vidékén szinte karnyújtásnyira legnagyobb tavunktól a Balatontól és a Kisbalatontól is. A térség múltja el kezdett foglalkoztatni és hamarosan megtapasztaltam, hogy ezen a tájon még kísért a múlt öröksége. Az Ősbalaton déli partját nem így kellett régen elképzelni mint manapság, hanem mocsarakkal, berkekkel szegélyezett déli része mélyen lenyúló tehéntőgyszerű vízzel borított nyúlványokat táplált egészen Marcali mélységéig, ahol akkoriban dereglyékkel, csónakokkal tudtak az emberek közlekedni.

A Balaton nyugati részének száraz lábbal történő elkerülésére, csak egyetlen lehetőség kínálkozott, a térség mocsarakból kiemelkedő egyetlen pontján a Marcali-löszháton történő végighaladás, amely aztán Fenékpusztánál Keszthely-felé biztosította a továbbjutást.

Ez egy stratégiai útvonal, melyet először a vándorlásban lévő szarvasok fedeztek fel, majd a vadállatok nyomán később eltalált a kor embere is, hogy aztán hadi úttá fejlessze ki ezt a nyomvonalat, (Római Birodalom időszakában) később pedig a Délvidék nélkülözhetetlen kereskedelmi útjává vált, a magyar szürkemarha állomány ezen ballagott a lábán a Monarchia idején egészen Bécs városáig.....az egyetlen lehetséges útvonal, hogy a 72 km hosszú Balatont nyugati irányból száraz lábbal el tudjuk kerülni.

Gyakorlatilag két községnévhez köthető ez az átjáró, mert Kéthely és Balatonszentgyörgy községekhez tartozó erdőkön végighaladó útvonalról van szó.

Télen jött számomra a meglepetés járva az erdészkerülemet képező községek erdőit, hogy a gímszarvas ezen területeket téli beállóhelyként használta, tarvad és bikarudlik is nagy egyedszámmal feltöltötten fordultak itt elő, és a bikarudlik jelentős része itt dobta el az agancsát, míg nagyon szét nem lettek az agancsgyűjtők által zavarva és tovább nem léptek a Kisbalaton irányába.

Addig azonban míg ez nem történt meg 200-300 -as létszámú bika és tarvad rudlik korzóztak a kiváló csereseknek, tölgyeseknek és némi bükknek otthont adó löszháti vonulaton. Nyilvánvaló volt, hogy ezek nem ide való szarvasok hiszen ez a létszám bőven meghaladta a környéken élő úgymond helyi szarvasok létszámát és egyenes volt a következtetés, hogy jönniük kellett valahonnan. Minden évben pontosan megjelentek. Az első 5-6 fős rudlik december 10 -vel érkeztek, majd folyamatosan töltődött a létszám, amely február 10-e körül érte el a maximumot, majd ezt követően felszakadtak a nagy rudlik 50-60-as létszámokra és napokon belül már csak 30 bika járt egy-egy rudliban, míg aztán egy héten belül az idő jobbra fordulásával, a tavaszodással egyszerűen eltűnt a szarvas a térségből, mintha sohasem lett volna. Aztán a hóban csak a méter szélesen megolvasztott, szarvaslábnyomok tömegeit tartalmazó, minden irányba kígyózó csapák maradtak vissza.

Persze kutattuk a magunk eszközeivel, hogy honnan érkeznek ilyen tömegével a szarvasok a térségünkbe, de csak elképzelések szintjéig jutottunk, míg egyszer agancsgyűjtés során egy vízmosás alját félig betemető hóból a kitűnő vadőrünk egy pár igazi bog koronás elhullajtott agancsokat vett fel február 06-án. Valódi, hamisítatlan drávai bikától származó agancsokat, olyat amilyenek nálunk az utolsó 20 év vadászati szezonjaira történő visszaemlékezéseket alapul véve, még sohasem láttunk.

Huuuuhhhh ez volt ám a nagy bizonyíték, mert a Dráva az nem itt van ám, ha csak légvonalban nézem akkor is minimum 75 km távolságra és ha ezt a domborzatba vésett útvonalon kell megtenni, akkor akár 100 km is lehet. Ahhhh ez ám már igazi szarvasvándorlás, nem csupán valami otthonterület körüli kirakatnéző kóricálás.

Közben egy Szemethy László nevezetű úriember egy neves egyetem által szervezett délelőtti fejtágítón arról oktatta cégünk hivatásos alkalmazottait, hogy a telemetrikus mérések gyakorlati eredményeit felhasználva bebizonyosodott, hogy a szarvas otthonterületének nagysága 7 km2 és ezt semmilyen körülmények között sem hagyja el. Már ez is nagy-nagy derültségre adott okot a hallgatók körében akik mind valódi, nem íróasztal mellől szabadult, izig-vérig gyakorlati szakemberek voltak, de amikor ugyancsak ez az úriember azt állította, hogy a szarvas nem szereti a kukoricát kibuffant az elfojtott röhögés és az egyik közismerten elismert és megbecsült hivatásos vadászunk felállt a hallgatói körből, eddig illedelmesen levett és kézben tartott vadászkalapját keményen a szemébe húzva az előadóhoz lépett:

- Bocsánat, akkor én eddig hülye voltam, hogy ezt nem így tudtam... -

és felettesei legnagyobb megrökönyödése közepette tüntetően elhagyta a helyiséget....

Na igen, akkor azért még is van szarvasvándorlás, mert azt bizony talán mégsem az íróasztal mellett kellene eldönteni....

Aztán az foglalkoztatott, hogy hová tűnik így el nyomtalanul a területünkről az agancsozók által kinyomott szarvastömeg. Azt tudtuk, hogy százával zúdulnak bele a Kisbalaton főnyedi határán a nádasokba, de onnan hová tovább? Ott maradnak vagy még tovább mennek? És egyáltalán visszakerülnek ezek a bikák valamikor is az egykori eredeti élőhelyükre?

Jó kérdések és a technika hozott is rá hamarosan választ.

Elkezdtem tanulmányozni a kisbalatoni térségben vadgazdálkodó egységek bőgésben elejtett szarvasbikáinak képeit tartalmazó fotógalériáikat és mit ad a szerencse.....?

Nos nem tűnik el a szarvasbika nyomtalanul még akkor sem, ha egyenesen a Dráváról érkezik, bár ezeken hál'istennek nem volt GPS-es nyakörv, de helyette hozták agancsaik drávai jellegzetességét a gyönyörű fekvő elrendezésű bog koronát. Galamboktól Zalakaroson keresztül, Nagykanizsától Pacsáig és még a Válicka völgyében is fel lehetett fedezni őket a terítéken. Szóval ez egy igazi génfolyósó, a vérfrissítés és a génkicserélődés ősi váltója, amely a szarvasvándorlás során valósul meg és illeszkedik és részét képezi a gímnek a Kárpát-medencében az óramutatójárásával megegyező irányú, ellipszis alakú génfrissítő körben járásához..

Akkor nézzük az internetről ezen térségekben vadgazdálkodást folytató egységek honlapjainak galériáiból lementett képeket.

Nagy valószínűséggel nem találnak vissza eredeti élőhelyükre ezek a szarvasok, hanem az általuk elfoglalt új életterekben fejtik ki minőségjavító hatásukat. A 17 éves korában elejtett drávai matuzsálem pedig komoly bizonyíték arra, hogy a drávai szarvas jól érzi magát Zalában is.Ugyanezt tapasztaltam, amikor a Zalában megrendezett (Szentpéterfölde) tavaszi hullajtott agancsbemutatók anyagait néztem végig. A gyepre fektetett az azévi hullajtott agancsok mennyisége között minden korosztályben találtam két-három a Dráváról feljött bog koronás bika elhullajtott agancsát. Három év óta azonban, mióta az új M7-es autópálya országhatárig tartó szakaszának építése befejeződött és használatbavétele is megtörtént, nem találok drávai bog koronás agancsot a zalai hullajtott agancsbemutatókon. Az M7-es autópálya nyomvonala és műszaki létesítménye keresztbe vágta ezt az ősi génfolyósót és hiába vannak rajta vadfelüljárók, ezt a tömegével vonuló gím nem találja meg. Ennek hatását aztán hosszú távon meg fogja fizetni a zalai szarvas minősége, amellyel a kezelés helytelenségéből adódóan már ma is mutatkoznak pontosan mérhető helyeken a trófea minőségi hanyatlásának komoly jelei.

A szarvasvándorlás kérdéskörének vizsgálatában aztán kimerészkedtem egy-két külföldi vadászfórum oldalaira és osztrák, német és cseh véleményeket ismertem meg azzal kapcsolatban. Megtudtam például, hogy a még oly elszigeteltnek hitt bajorországi gímnek is vannak folyamatosan vándorlással fenntartott kapcsolatai az Északi - Kárpátok gímszarvasaival. Németországban egy működő projekt keretében éppen a szarvasvándorlás kérdéskörét vizsgálva a Bajorerdő Nemzeti Parkban telemetrikus nyakörvekkel láttak el gímszarvasokat. A kísérletben részt vevő 15 példányból aztán egy fiatal "Spiesser" bikát a kibocsájtási helytől több mint 800 km-re Keletre a Kárpátok csehországi részében ejtettek el. A fiatal bikának, hogy oda elérjen, jelentős létszámú farkaspopulációk által ellenőrzött területeken kellett áthatolnia és ezt sikeresen véghezvitte. Egyébként ilyen távolságról szóló és ledokumentált gímvándorlásról mindezidáig nem volt a vadgazdálkodási kutatásnak információja. Brandenburg tartományi gímek szarvasvándorlását vizsgálva több, 120 km távolságot meghaladó dokumentált vándorlásról tudnak és a helyi szarvasok otthonterületének nagyságát ők Németországban 10 km2-nek találták, ami ugye már eleve egy 33%-al több a Szemethy Úr által előadott eredményeknél.

Osztrák vadászokkal beszélgetve egy vadászfórumon, kifejtették, hogy a Duna árterületéről vannak jelentős szarvasmozgások a Fertő-tó irányába és ezek Csehországban folytatódva elérik a Kárpátok területét.

Ezt a képet azért töltöttem fel ide, mert komoly magyarázatul szolgálhat a gím Kárpát-medencei vándorlásának irányára és motiváltságára. Magyarország domborzati lehetőségeiből adódóan egy tartósan Észak- Északnyugat irányából érkező szél lehetőséget biztosít a mozgásban lévő szarvas számára, hogy mindig szél alatt, jó széllel közlekedjen. Ez pedig a szél tartós megléte esetén nagy távolságú vándorló utak megtételére ösztönzi a gímet. Korábban is voltak ilyen célzatú vándorlások, de ezeket a nagyragadozók, legfőképpen a farkasok vadászatai kényszerítették ki. Manapság pedig a véget nem érő vaddisznóhajtások és riglizések azok, amelyek kikényszerítik a szarvasból, hogy tartósan és nagy távon elhagyja az otthonterületét. A Kárpát-medencei szarvaspopulációk egy jelentős része a szél által megvezetve az óramutató járásával megegyező irányban körbejár a Kárpát - medencében, ezzel biztosítja génjeinek folyamatos frissülését a medencén belül. Természetesen itt nem arról van szó, hogy egy egyed is képes lenne egy teljes kört a Kárpát-medencében megtenni, hanem arról, hogy egyes populációk egyedei eljutnak másik populációkba és géncseréjük útján az utódaik további más élőhelyek szarvas populációiba is friss vért juttathatnak el. Generációkon keresztül aztán ez egy folyamatosan működő, részleteiben minden esztendőben genetikailag frissülő ökológiai folyósójává vált a Kárpát-medencében élő gímnek, melyhez eljutnak a medencén kivüli gímpopulációk genetikai üzenetei is.

A grandiózus méretű, vonalas kiterjedésű ipari beruházások, az autópályák, kőolaj- és gázvezetékek aztán telibe kapva az ősi genetikai fontosságú szarvas váltók nyomvonalát, hozzájárulnak ezen nemes vadfaj genetikai leromlásához, mert a természetben szükséges, egy faj fennmaradása szempontjából legfontosabb éltető elemet, a populációik közötti géncserét, a vérfrissítés lehetőségét hiúsítják meg, szarvaspopulációkat végleges izolációra, genetikai elszigetelődésre kárhoztatva.

Kapcsolódó híradás, amit ha olvas az ember nem is tudja, hogy mihez kösse, de azt hiszem így már azért sokkal könnyebb.....http://automenedzser.hu/hirek/20090112_Szarvascsorda.aspx

Nem haszontalan, ha a két esztendeje írt kommentemet is hozzáolvassátok.....

És akkor ebben a témában nyilatkozó számomra ismeretlen személy, aki szintén az általam is jelzett térségben figyelt fel a szarvasvándorlás jelenségére....

http://www.virtus.hu/?id=room&aid=11873

A konkrét hozzászólás tartalma itt ezen a linken van kiemelve http://www8.pic-upload.de/10.03.11/c3np4q2iwlpc.png

Amiről a gímagancsok mesélnek.....

A szarvasfélék családja mintegy 14 millió éve, közvetlenül a zsiráf-félék megjelenése után kezdte meg evolúciós fejlődését és mára az egyik legnagyobb teret birtokló csülkös kérődző családdá nőtte ki magát. A családon belül is kiemelkedik nagy alkalmazkodó képességével a Cervus elaphus (gímszarvas) nem, amelynek jelenleg a Földön 23 faja és rengeteg alfaja és helyi változata ismert.
A szarvasfélék családjának napjainkban teljesedik ki az evolúciós fejlődése, jelentős faj- és egyedlétszámmal vannak jelen a Földön, míg más fajok családjai ezt az evolúciós fejlődési szakaszt már korábban meghaladták és a kipusztulás mezsgyéjére sodródtak. Ilyenek a ragadozó nagymacskafélék, a vastagbőrűek, elefántok és orszarvúak, a vadbivalyok családja, de sorolhatnánk a zsiráfokat, tevéket és a ló és szamárfélék családjait képviselő fajokat is.
A Pleisztocén földtörténeti korszakot lezáró napjaink Holocén korszakának kétségtelen egyik nagy nyertese a gímszarvas Cervus elaphus, amelyből nálunk Európában többféle élőhelyi változat alakult ki a kis testű skót szarvastól kezdve egészen a hatalmas méreteket elérő a Keleti - Kárpátokban élő alfajig. Ez utóbbi alfajt aztán a Cervus montanus vagyis hegyi szarvas jelentésű latin tudományos névvel illetik, mely elnevezés teljesen téves, mert ez a gímalfaj csak mostanság lakja a Kárpátok vonulatait. Korábban mint az igazi erdős-sztyeppi megafauna kérődző képviselője, bölényekkel, tulkokkal, antilopokkal, vadlovakkal és más szarvasfélékkel alkotta azt és csak a civilizáció erős térhódítása a földművelés és állattenyésztés terjeszkedése következtében kényszerült a magashegységi körülmények közé, ahol hatalmas nagy teste nem igazán célszerűen illeszkedik a nehéz terepi viszonyokhoz. Megfigyelések szerint a magashegységekben élő gímszarvas 2700 méter tengerszint feletti magasságig képes felnyomulni, de ez a magasság élhető életterének egyben a határát is jelenti.
Kétségtelen tény azonban, hogy a korábbi élőhelyhasználat alapján történő táplálkozás rányomta a bélyegét a gímre és két tipust tudunk az orrcsont hosszúsága alapján megkülönböztetni.

A nyugati típusú gímszarvas testre is és testsúlyra is jóval kisebb, inkább az erdei és magashegységi életmódhoz alkalmazkodott, táplálkozása inkább hajtás, rügy, kéreg és moha fogyasztás, jól látszik, hogy nem a kiadós legelések folytatására alkalmas a szája. Mivel a telet évezredek óta mélyen fekvő völgyek szélsőséges időjárásoktól mentes környezetében tölti, így az orrcsontnyúlványa is lényegesen rövidebb. A nyugati típusú bikák élőtestsúlyuk 7%-át elérő súlyú trófeákat képesek megnevelni. Viszonylag gyors fejlődésű típus.

Ezzel szemben a keleti típusú szarvasok nagy testűek, erős csontozatúak, a hosszú orrsövény a szélsőséges kontinentális sztyeppi időjárásra emlékezteti őket, tartós legelésekre képes, a bikák testsúlyuk 5%-át elérő trófeasúlyt képesek elérni. A trófeájuk aránylag kevés ágú, néhány változatnál jégághiányos vérvonalak is kialakultak, koronában huzatos, kevés koronaágat nevel, trófeaképzésben lassú fejlődésű.

A témához kapcsolódik egy korábbi vadászfórumom tett hozzászólásom tartalma, most ezt teljes egészében bemásolom ide.

"A keleti tipusú gímszarvas múltja jobban a misztikum homályába vész, mint a nyugati tipusúé. Az Európában élő két tipus kialakulását akkor értjük meg, ha Európa ősi domborzati térképét tanulmányozzuk. Azt tapasztaljuk, hogy a sarki sapka elolvadásából felszabaduló iszonyatos vízmennyiségek csak mértékkel és lassan apadtak, így időbe került, míg a domborzati viszonyok alapján bizonyos területek véglegesen szárazra kerültek. Először Ős-Európa (Norvégia, Skandinávia), majd Ó-Európa ( a mai Anglia, Írország), ezt követően Középső-Európa (Spanyolország, Franciaország, Németország) és legeslegutoljára Új-Európa, vagyis a Kárpát medence országai kerültek a szárazra. Ez a folyamat határozta meg a nyugati tipusú szarvas kialakulását, mely a felsorolt időbeli sorrendben belakta Európának erdővel borított régióit. Ez a választott élőhely aztán rányomta a jellegét a testi bélyegeire is. A teste kisebb, szőrzetetének színe sötétebb, agancsa rövidebb szárú, de ágasabb. A bikák nyakát erős sörény díszíti. A kiegyenlített éghajlati viszonyok következtében orrcsontja rövidebbé vált, a legelés mellett szívesen fogyasztott, cserjék és fák rügyes, leveles hajtásait is. Valamikor a Holocén kezdetét követően ie. 8000 körül az eddig a sztyeppén élő keleti tipusú szarvas a nyugatra történő népvándorlások folyamatos zaklatásai elől kénytelen volt eredeti élőhelyét a sztyeppét feladni és nyugatra húzódva a középhegységi erdőkbe menekült. Innen kapta latin nevét is C.e. montanus (hegyi szarvas). Mivel Új -Európa ezt megelőzően került szárazra, így annak szarvasok által gyéren lakott területeit hamar belakta, de nyugatabbra az ott, a nyugati tipusú szarvas által már korábban belakott élőhelyek miatt nem tudott tovább terjeszkedni. Ezért Magyarországot és a környező Kárpát-medencei országok egy részét két tipusú gímszarvas lakja. A keleti tipusú gím igazi sztyeppelakó szarvas volt korábban. Ezt kifejezi a szélsőséges időjárást jobban elviselő hosszú orrcsontja, hosszú lábai, a háton végighúzódó hátcsík, ami a sztyeppi kérődzők sajátossága. Hatalmas teste is a kényelmesebb, vonuló, vándorló, sarjadó füvet felkutató életmódjához alkalmazkodott. Ezért a keleti tipusú szarvas kifejezetten legelőtipusú, nyájszellemű vadfaj. A keleti tipusú szarvasbika agancsa nagyon értékes hosszú szárú, koronában kevés ággal, a jégág gyakran hiányzik. Mivel a múltját kevésbé ismerjük ezért a keleti tipusú szarvas ősi agancsfejlődésének állomásait nem tudjuk. Egyszer csak itt volt többféle tipusú szarvassal egyetemben, amiből az ázsiai maral később visszább húzódott keletnek, míg több más szarvasfaj pedig valamilyen oknál fogva kipusztult. "

A fenti képen az európai gímszarvasnak az evolúció során bekövetkezett agancsváltozásait kísérhetjük figyelemmel időrendi sorrendben a Németországban bányászati tevékenység közben talált fosszilis leletek alapján. Az első legősibb formán (a) az látszik, hogy nagy valószínűség szerint akkoriban a gím élettere sűrű bozótos, cserjés lehetett és ez az agancsformátum ideiglenesen biztosította reprodukciós szaporodási rátát vagyis ideiglenesen elegendő védelmet biztosított a faj számára. Aztán ahogy jött kifelé a bozótosból a gím, úgy változott az agancsa is. A középágtól meg kellett hosszabbítania a szárat és kezdetben a koronában villát nevelt. Ezt a típust aztán Cervus acoronatus néven (b) ismeri a tudomány. Ekkor már jelen volt a sztyeppén a gím és az agancsszár hosszának növelésére az egyre szaporodó nagytestű ragadozók távoltartására, önmaga megvédése céljából volt szüksége. Ez az agancsformátum még akkoriban korántsem a bőgés idejére történő fajkiválasztás szempontjából számításba jöhető szarvasbikák egymás közti harcáról szólt. Aztán a következő állomás a koronát nevelő gímszarvas volt, ezt Cervus priscus néven (c) nevezi a tudomány. Ebben az időszakban aztán észlelhető az agancsforma, főleg a korona változásában, hogy a korábbi ellenfelek mellett (farkas, hiéna) új nagyon hatékonyan gyilkoló ellenfelei jelentek meg a gímnek, ezek pedig a nagymacskák, a kardfogú tigris és a barlangi oroszlán voltak. A steinheimi lelet ezt a teóriát igyekszik erősíteni, mert a nagymacskák hátulról támadva a hátára ugranak az áldozatukra és ebben nyújtott némi védelmet a hát fölé nyúló dárdaszerű koronaág.(d)

A duplavillás (osztott) korona megjelenése (e) már egy viszonylag konszolidáltabb helyzetet vázol, ahonnan eltűntek a nagymacskák, maradtak a kutyaféle ragadozók, de ugyanakkor kezd az agancs formája szerepet vállalni a fajfenntartás érdekében vívott bőgési harcokban, a bikák közti érvényesülési erőpróba területén.

Az utolsó agancsforma (f) már gyakorlatilag a jelenlegi agancsalakulását mintázza a gímnek. Ez még jobban megfelel a fajfenntartás érdekében a bikák által vívott harcok sérüléseinek minimalizálásához.

A fenti ábrán a gím ősi agancsformáinak megjelenését tanulmányozhatjuk....

Ha figyelmesen végigolvastuk az eddigieket, akkor könnyű belátni, hogy a gímnél a koronában történő ágak tűzése, száma esetében kevésbé szilárd rögzülések vannak, mint egyébként a főágak és a szár, rózsa esetében, amelyek az evolúciós változások koraisága miatt mára a gének által elég erősen fixált formai megjelenéssel bírnak.

Vajon tetten érhetők-e még az ősi agancsformák megalkotásában szerepet játszó gének a ma élő gímek agancsaiban?

Határozott igen a válaszom. Hullajtott gímagancsbemutatókon, agancsszemléken néha felbukkan még a régi gének agancsformáló szerepe, amik nem tűnnek el soha, csak esetleg recesszív allélként, más dominánsabb gének hatásaként szerepüket nem tudják kifejteni, de a szarvasbika genomjának továbbra is részét képezik.