Tekintettel arra, hogy az üzemeltető információja alapján a rendelkezésre álló feltöltési tárhelyet kihasználtam, úgy a fotók mint a videoklippek vonatkozásában és mivel nem szeretnék kemény pénzekért újabb tárhelyeket vásárolni, ezért úgy döntöttem hogy ezt a blogot befejezem.
Elnézést kérek minden kedves látogatótól, de ez nekem passzió, szórakozás volt, de semmiképpen sem olyan foglalatosság, amely megérné, hogy anyagiakkal szponzoráljam.
2012. július 14., szombat
Egy legenda összedől.....
Pedig már 1800 méter magasan jártunk és az első zergével is találkoztunk, mégis fel kellett adni, mert nem kockáztathattam a kislányom megfázását.
Ennek ellenére ehhez a naphoz egy hatalmas rekord kötődik. A szakadó eső hatására soha nem látott mennyiségű alpesi szalamandra mászott ki a hegyi utakra. Ez az élőhelyén nagyon ritkának kikiáltott alpesi kétéltű faj elözönlötte a hegyi túrautat. Összesen 62 db-ot figyelhettünk meg az utunk során. Ez a példányszám a faj ritka előfordulási adatait tanulmányozva felettébb figyelemreméltó, mert talán nem is a faj ritka, hanem tudni kell, hogy mikor kell az alpesi szalamandra létszámát kellő időpontban megbecsülni.
Valószínű, hogy a párzási időszakban lehetünk, mert három alkalommal találtunk párosodó szalamandra párt, több alkalommal pedig párosan fordultak elő, de döntő többségük, egyedül, de nagyon aktívan figyelve volt található a gyalogösvényen.
A meteorológiai adatok azok számára akik esetleg behatóbban vizsgálják az alpesi szalamandra élőhelyi sajátosságait Nappali hőmérséklet 18 oC, szélcsend, kimondottan meleg érzetet keltő tartós nyári zápor mintegy 6-8 mm lehullott csapadékmennyiséggel.
Pedig már zergével is találkoztunk... egy jó zergebak álldogált az esőben...
2012. július 1., vasárnap
Az égből jött üzenet.....
Mai túrázásom alkalmával hatalmas meglepetés ért.... A Hoher Ziegspitz felső harmadában egy kidőlt száraz fenyő ágára tekeredve égből pottyant üzenet várt rám.
Korábban egy piros szívecskét formázó léggömb vitte azt az üdvözlő képeslapot a magasba, amely most egy kissé megfakulva, de konkrétan tudatja velem, hogy G és N összeházasodtak a szomszédos Svájcban és ennek örömére üdvözlő képeslapokat szállító léggömbök tucatjait engedték a magasba.
Az egyik éppen itt végezte a zerge járta, Hoher Ziegspitz kőomlásos vízmosásának az aljában.
Amilyen pedig az én szerencsém, visszafelé tartva ereszkedő utam során egyenesen nekimentem.
Az angol felirat nagyon tetszik: Szállj hűen magasra és érintsd meg az eget!... vagy valami hasonló, mert az angolt már régen tanultam és nem is gyakorlom mostanság.
Na és az egyik oldalon pedig ott a boldog fiatal pár premierplános fotója is.

Szóval minden jó ha a vége jó....Holnap feladom az egészet postán a címükre, levelezőlapostól,kipukkant gumistól....hagy örüljenek!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)