A Bajor-Alpok gímszarvasa

Már régóta készülök, hogy írjak a Bajorország déli részén az Alpok erdeiben élő, az itteni időjárás viszontagságaival sikeresen dacoló gímszarvasról. 

Eredeti, alföldi mocsaras, erdős-sztyeppi élőhelyét megtagadva 1300-1800 m tengerszint feletti magasságig is felhatol és ezen a magasságon  ezt az élőhelyet teljesen kihasználja. Olyan sikeres, hogy alkalmazkodóképességében még egy nagy vitalitású vadfajt, nevezetesen a vaddisznót is maga mögé utasította, mert ennek példányairól egyáltalán nincsen adat ebben a magasságban, ahol bőségesen terem a bükkmakk, rengeteg a fenyves, nincsenek nagyragadozók, farkas, medve,  de gyéren előfordul a hiúz.

Van viszont Tél, nagybetűvel írva, idényenként 3-5 m magas hótakaróval és alkalmanként - 20 C fok alatti napokon keresztül tartó hőmérsékletekkel. A vaddisznónak ez már elviselhetetlenül sok és az Alpok hegyei elől meghátrált. Annál figyelemreméltóbb a gím teljesítménye, hiszen teljesen az alpesi viszonyokra specializálódott két csülkös kérődző nagyvadfaj, a zerge és a kőszáli kecske mellett talált létjogosultságot az erdőhatár alatti területeken.

Az élet a gímszarvas számára nem könnyű ezen a vidéken, ezért téli etetés, emberi gondoskodás nélkül fennmaradása, a faj tartós jelenléte kétséges  lenne. Ebben a magasságban nincsen mezőgazdasági növénytermesztés, nincsen se kukorica sem burgonya, csak a legelőgazdálkodás és a kapcsolt állattenyésztés, kecske és marhatartás működik.

Hiába a havasi legelők bíborherében és egyéb egy és kétszikűekben  bővelkedő táplálék kínálata a nyári és őszi időszakban, de a téli erdő nem képes maradandó károsodás nélkül a szarvast eltartani.

Ezért aztán már ősztől ezen a vidéken el kezdik a szarvas etetését, amely történhet körülkerített, zárt teleltető szarvaskertben vagy szabadon, valamely védett völgyben kialakított etető helyen.

Az etetett takarmány a helyszínen készített fűsiló, takarmányrépa és fűszéna, mind  helyileg megtermelt alapanyagokból, valamint hullott alma, takarmánytök és kristályos ásványi só.

A teleltető kerítések területe 20-40 ha területűek, több zárható kapuval és kiváló megközelítést biztosító úthálózattal. A kapuk ősszel sokáig nyitva vannak, miközben már teljes gőzzel folyik az etetés. Minden nap etetnek, csak annyit, amit a bent lévő szarvaslétszám egy nap alatt el is fogyaszt. Azért nem adnak ki több takarmányt, mert akkor a szarvas elunja magát és elkezdi hántani a kerítésben lévő fenyők kérgét. A kéreghántás nélkül kiteleltetett kerítés szarvasállománya a szakszerű etetés bizonyítéka.

A kerti szarvas teleltetése során a vadászok látványetetést rendeznek. Belépődíj fejében, kényelmes és nagy befogadóképességű lesekről, kilátókról egy órán keresztül bárki megfigyelheti a kerítésben az etetésre vonuló szarvasokat. Az érdeklődés nagy és az így kapott nem elhanyagolható bevételt a teleltető kert fejlesztésére fordítják.

A kertben lévő vadat a hóolvadás után a kapuk megnyitásával ki engedik a szabad vadászterületre.

Ezzel a módszerrel az alpesi vadászok nagyon rajta tartják kezüket az általuk kezelt szarvasállományon, hiszen a bikákat egy télen keresztül  folyamatosan meg tudják figyelni, elhullajtott agancsok mindegyikét felveszik a kerítés területén belül, a bikák agancsait sorozatba állítják és komoly következtetéseket vonnak le a jövő évi kilövési és állománykezelési terv összeállítása kapcsán. 

Azonban előfordulnak érdekes dolgok, mint ahogyan ennek a csaposnak a jelenléte is erősen a szakmai munkát bírálja. A kerítésben nem szabad vadászni. A csapos,- amely egy igazi selejt bika-  bejött az ősszel a többiekkel, itt a kertben  a kilövésére már nem volt lehetőség. Most egész télen itt eszi a drága takarmányt, igazi selejtként mutogatja magát, majd  tavasszal a kapuk nyitásával el kell engedni, mert májusban nincs a szarvasbikára vadászati idény.....Így aztán esetleg a bőgésben, ha puskacső elé kerül, ha kerül....

A környezeti feltételek, az élőhely minősége elég szigorú határokat szab az Alpokban a gím trófeaképzésének. Hat kg-os golyóra érett szarvasbika trófea átlagsúly, de van egy két kivétel, ami aztán az itt folyó vadgazdálkodási munkát ösztönzi. Mint ahogy az máshol is megszokott történni itt is pár esztendeje korán kilőtték a terület alfa szarvasbikáját.....

Ezt aztán a helyi Média is jól felfújta.....

Mikor hullik a gímagancs és előrejelezhető-e a hullajtás időpontja?

  Akik minden évben gyakorolják az agancsgyűjtés koránt sem egyszerű tevékenységét, azok számára egyáltalán nem közömbös, hogy mikor kezdik el keresni a hullajtott gímagancsot.

Felesleges, idő előtti járkálásunkkal indokolatlanul zavarjuk a beállt szarvascsapatok mozgását, de az sem mindegy, hogy a területre történő folyamatos kijárásunk mennyi üzemanyagköltséget és személyes fizikai energiát emészt fel. Ebből a szempontból igen előnyös helyzetben vannak azok, akiket a hivatásuk a vadászterület szívében  történő ott lakásra kötelez, vagy  erdő közeli szőlőhegyek présházaiban, hétvégi házakban, erdész és vadászházakban megaludva biztosított számukra a korai indulás lehetősége.

  A gímszarvasbika agancshullajtási folyamatának beindulását a téli fényviszonyok megváltozása generálja. Az egyre magasabb beesési szögben érkező napsugarak mérhető hőmérsékleti érték emelkedéseket produkálnak vagyis ha lassan is de melegszik az időjárás. Ez kedvező hatással van a szarvasbika szervezetére, amely minden éjszaka kint alszik a szabad területen és nagyon pontosan érzékeli az időjárásban beálló kedvező irányú változásokat. Ezek aztán hormonváltozásokat indítanak el a szarvasbika szervezetében. A tesztoszteron a minimális szintre csökken és a véráramban csontelbontó kémiai anyagok, enzimek áramolnak az agancstő csontja és az agancs rózsájának találkozási felületéhez. Mivel az agancs belsejébe vezető szállító edények erre az időszakra már trombocitálódnak vagyis teljesen eltömődnek,  a csontelbontó enzimek nem tudnak az agancs belsejébe hatolni és ezért az ütközési csontfelülettel  érintkezve el kezdik azt bontani.  Ez a folyamat a szarvasbikák esetében  korosztály függőséggel zajlik le, de az agancstő teljes elbontása, amely a vérerek bőr alatt futó szélétől az agancstő közepe felé haladva történik, 12-17 naptári nap alatt zajlik le, aminek a végső eredménye, hogy az elbontott csontalapot vesztett agancsok, kapcsolatukat vesztve az agancstő csontjával, leesnek a szarvasbika fejéről.Egyrészt ennek a folyamatnak a viszonylagos hosszúsága az egyik tényező, amely lehetővé teszi, hogy  a gím agancshullajtásának idejét pontosan meg tudjuk becsülni. A lehullajtott agancson az agancstő csontjából visszamaradt csontrésznek, melyet a rózsa koszorúként ölel körül, pecsét a neve. A pecsét a jelenlegi ismereteink szerint, a DNS vizsgálat után az egyik legbiztosabb elemzési eredményt adja egy-egy szarvasbika előző évi agancsainak sorozatba állításához, a bika agancsainak azonosításához, egy-egy azonosított  szabad területi bika természetes trófeateljesítményének  értékeléséhez. Ezért a gímszarvasbika a legkomolyabb indikátor nagyvadfaja a hazai élőhelyeinkben rejlő  biológiai lehetőségeknek, Trófeájának súlya, agancsának formai megjelenései, méretei egyértelműen rajzolják a hozzáértő számára egy-egy adott szarvasgazdálkodási tájban rejlő ökológiai lehetőségeket.

  A gímszarvasbika agancsának elvetési idejét, az önmagukkal szemben is maximalista személyek nagyon könnyen előre tudják jelezni.

 Ehhez azonban egy pár tényezőt biztosítani kell.....

       1. Ezt csak olyan személy tudja pontosan megoldani, aki nap mint nap megfordul a szarvasbikák által is járt területen és az egyik napról a másikra bekövetkezett változásokat  naprakészen érzékeli.

       2. Minden nap egy  már korábban meghatározott útvonalú bejárást eszközöl, amely során mindig érinti az agancsgyűjtés által reményt keltő bikabeálló és táplálkozó területek mindennap rendszeresen elérhető részeit.

       3. Már január elsejétől, minden naptári napon méri az általa ellenőrzött területen az éjszakai minimum és a nappali maximum hőmérsékleteket. Ezek adatait  legjobb számítógépben EXCEL táblázatban kezelni. Természetesen a legpontosabb eredmény az, amit az általunk ellenőrzött területen mi mérünk. Ennek hiányában azonban a meteorológiai portálok adott lokális térségben lévő megfigyelési állomásainak a közölt adataira is támaszkodhatunk, de ekkor már némi pontatlanságot vihetünk bele a munkánkba.

       4. A minimum-maximum hőmérsékleti mérések adatait naponta folyamatosan vezessük és naponta rajzoltassunk grafikont az EXCEL-lel. Amikor azt tapasztaljuk, hogy a kiszámolt és rajzolt átlaghőmérséklet először éri el a 0 oC-t egy adott naptári napnál, akkor gyakorlatilag már cél közelben is vagyunk.

           Ugyanis a tavaszi felmelegedési folyamat már elkezdődött, ez mérhető, de kint a természetben még semmi változás nem tapasztalható! Ez után is lesznek még fagyok és havazások is, de a szarvasbikák szervezetének a hormonháztartása változásnak indul és ez a változás már nem áll le. Az agancs elvetési folyamat pedig 12-17 naptári nap alatt  zajlik.

           Vagyis ha egy melegnek tűnő tél adatait a táblázatban elhelyezve és a grafikont megrajzoltatva a hőmérsékleti átlag először mondjuk január 17-én éri el vagy haladja meg a 0 oC-ot, akkor ehhez átlagos 15 naptári napot  (a folyamat lezajlásának átlagos időszükséglete) hozzáadva, 32 naptári napot kapunk eredményül. Mivel a január az 31 naptári napból áll ez azt jelenti, hogy február 01-e után érdemes megindulnunk, mert a legelső bikák már ekkor kezdenek el hullatni.

           Ha a grafikonon első esetben  mondjuk január 25-én éri el az átlaghőmérséklet emelkedés a 0 oC-t, akkor pedig február 09-én érdemes megindulni. Tehát jól látható, hogy a gímagancs  hullajtás kezdési ideje aktuálisan mindig a folyamathoz szükséges idővel, tehát 12-15 naptári nappal előre jelezhető.

         A helyi pontosítás nagyon szükséges. Kezdetben a grafikon által jelzett  és az alapján kiszámított időpont előtt három nappal már induljunk el, hogy a helyi, lokálisan megtalálható szarvasbika állományunk tulajdonságaival kellőképpen tisztába jöhessünk. Jövőre és az azt követő években is ugyanilyen lelkiismeretesen feldolgozva az adatainkat, már kellő pontossággal felvértezve indulhatunk neki az agancsgyűjtésnek és a kapott eredmények  nagyban fogják igazolni, hogy helyes úton járunk.

        Mindig jegyezzük fel a talált hullajtott szárak találási helyét, időpontját, súlyát, méreteit, a hozzá tartozó bika becsült korát. Ha minden nap rendszeresen mindig ugyanazt az útvonalat járjuk be, akkor naprakész adataink lesznek. Pontos kimutatásaink lesznek egy-egy beazonosítható bikáról, annak hullajtáskori tartózkodási helyéről, az elvetés pontos időpontjáról.

És akkor néhány kis történet.

Egy nagyon hideg és hosszú tél után már jól benne jártunk a februárban, de senki sem tudott az  az évi friss hullajtásból származó agancsot felmutatni. Az agancsozók ereje fogytán volt, mert az igen magas hóállásban,  voltak akik  már 15 üres napot mentek a hullajtott agancsok után.

A számításaim szerint a hullajtás kezdő napjaként február 20-a volt előrejelezhető. Addig nem talált senki és a kérdéses napra négyen is összeálltunk, hogy felvegyük a legelső az évi hullajtott agancsot. Pirkadatkor indultunk, mínusz 10 fokban, 40 cm magas, kezdetben fagyott , de déltől aztán a lépéseink alatt minduntalan leszakadó hóban. Délután kettőkor aztán ketten közülünk ki álltak a sorból és a faluhoz nem éppen közel eső szőlődomb egyik présháza által nyújtott  boros örömökben vigasztalódtak.

Maradtunk ketten, csak mentünk és mentünk, minden ismert bikatartózkodási helyet felkerestünk, ugrottak is meg bikák, mindannyian büszke agancsokkal.....

Aztán szétfolyt vörösen a Nap a nyugati látóhatárt keretező dombok vonulatain, kezdett sötétedni és már mi is a falu közelében voltunk, hullafáradtan és részemről letörve, hogy nem jött be az előrejelzésem pedig aztán mindent feltettem érte.....Tudtam még egy vaddisznószórót a falu alatt, mondtam menjünk arra, bár az további egy km-es kerülőt jelentett. A kollégám aki egész nap kitartott mellettem, ezt már nem vállalta. Azt mondta: Nézd meg magad....

Már sötétben értem a szóróra, amin rögtön megcsapott a meleg, édeskésen-savanyú illatú szarvasbika-szag. De a havon minden kontrasztosan látszott és hamarosan előttem feküdt a nap célja, egy sokágú, hosszú szárú, frissen hullajtott idei agancs. Huuuuuhhhh  nagyon nagynak tűnt főleg így sötétben...félve hajolok le hozzá, felemelem... nehéz és folyik le róla a rárúgott hó, tehát még meleg....aztán csak öt méterrel kell rajta túlnéznem és ott feküdt a párja is.... páros húszas, tehát 10-10 ágú, párban 8.5 kg nyolcéves bika agancsai....

Néhány tapasztalat....

Egyáltalán nem biztos, hogy minden agancsot mi fogunk megtalálni, lehetünk olyan passzban is, hogy napokat megyünk üresen, míg mások pedig agancsterhek alatt roskadozva térnek haza....

hiába a legjobb időpontelőrejelzésünk, ha abban az időszakban nem vagyunk a bikák friss nyomán...

Egy alkalommal  szintén kimentem olyankor, amikor még senki sem talált addig agancsot..... Három félszárat vettem fel február 06-án nem is messze egymástól. Mind a három agancs más  és más bikáé volt.

Legközelebb aztán az egyik barátom talált hullajtott agancsokat, február 16-án ( tehát 10 naptári nap múlva). Lelkendezve újságolta, hogy elkezdődött a hullajtás és rögtön mutatott is három félszárat, az én február hatodikán felvett félszáraim párjait. Na ennyit arról, hogy kinek mikor hullik az adott évi első hullajtott agancsa.....