Az agancshullajtási idény végén, rendezgetve a felvett hullajtott agancsokat néhány esetében felmerül a gyanú, hogy nem-e egy tavaly is megtalált bika agancsát találtuk meg az idén is...
Ez ám az igazi szakmai kihívás, sorozatokat állítani össze és mérni egy-egy szarvasbika évenkénti trófeatömeggyarapodását és megjósolni a kulminációja végét....ezáltal helyes döntést hozni a golyóérettségi kor meghatározására....Jobb helyeken ennek így kellene mennie, de még a nagy tradiciókkal rendelkező vadgazdálkodási egységekben is magasan tesznek ezekre a dolgokra....mondjuk aztán az eredmények magukért is beszélnek....
Mivel kell feltétlenül tisztában lennünk, ahhoz hogy az agancsok elemzésénél ne futhassunk zsákutcába?
Tudnunk kell, hogy a gímagancs evolúciós fejlődése során legelőször a szár, majd ezt követően a szemág, a jégág és a középág és legutoljára a korona jött létre. Ebből az következik, hogy korona alatti ágak helyzete időben sokkal régebbi kialakulásúak, mint maguk a koronaágak, ezért formai megjelenésük, legfőképpen a tűzésük ( a szárhoz kapcsolódásuk helye), a szárral bezárt szögállásuk gének által keményen determinált.
Ugyanez nem mondható el a bár időben korábban kialakult, de mégis az idők folyamán nagyon labilis megjelenésűvé váló jégágra és kései kilalakulásuk miatt pedig a koronaágakra. Ezekből az következik, hogy ha hasonló jegyeket keresünk két agancson akkor elsősorban azt a gének által formailag szorosan ellenőrzött agancsrészeken keressük. Ezek hasonlósága perdöntő lehet az egyazon bikához való tartozás megítélése kapcsán. Egyáltalán nem dönthet a koronaágak formája, száma és elhelyezkedése valamint a jégág helyzete olyan esetekben, ahol a száron és a főágakon nem vagyunk képesek hasonlóságot a két agancs között felfedezni.
A legtöbb és megdönthetetlen információkat a pecsétek hordozzák, a rózsán keresztül hatoló érpályák a koszorún lyukakat, a szélén pedig a lyukak elhelyezkedésének megfelelően hasadásokat hoznak létre. Ez minden szarvasbika esetében egyedi megkülönbeztetésre ad lehetőséget, azonos biztonsággal bír, mint az emberi ujjlenyomat.
További nélkülözhetetlen információkat adnak még a száron futó érpályák (barázdák) elhelyezkedésének hálózatai, a gyöngyözési sajátosságok, az ágak és a szár fenési hasonlóságai.
Az azonos színű nyilak a tavalyi agancson is fellelhető és az idei agancson is meglévő azonosítási jegyeket jelenítik meg.
Fentiek figyelembevételével egyértelműen beazonosítható, hogy a két hullajtott jobb szár egy és ugyanazon szarvasbikának a tavaly és idén elhullajtott agancsaihoz kapcsolható.
Köszönöm ezt a kimerítő elemzést. A képeket én raktam fel kíváncsiságból egy vadászfórumra, ott azonban elvetették annak a lehetőségét, hogy ugyanazon bikától származik. Sajnos még nem láttam a bikát élőben. A két szár egyébként szinte ugyanazon az erdőrészen volt, 100-150 m-es eltéréssel, sőt a hullajtás ideje is közel esett egymáshoz. A tavalyi szárat február 27-én, míg az ideit február 20-án találtam. A tavalyi frissen mérve 2 kg volt, az idei 2,7 kg. A tavalyinak nem lett meg a párja, pedig sokat kerestem, de az ideinek szerencsére meglett kb. 100 méterrel és fél órával később. Az azonban 5 ágú és 2,5 kg volt frissen. Eléggé eltérő a másik szára, ránézésre nem hozzá illő, de egymás mellé téve egyértelműen a párja. A képről talán nem látszik, de a szárhossza nem a legjobb, viszont a körméretei elég jók. A felső rész vastagabb, mint az alsó, egyértelműen kímélendő bika. Remélem, néhány évig még megmarad.
VálaszTörlésD.N.
Szervusz!
VálaszTörlésÉrdekes volt az általad fotókon bemutatott két hullajtott agancs, mert példájukon keresztül volt megerősíthető, ezen módszer alkalmazásának a jelentősége. Ránézésre valóban nem volt egyértelmű az ugyanazon szarvasbikához való tartozás, de a genetikailag kódolt főágak formai elhelyezkedése, tűzési magasságaik és szögállásaik, legfőképpen pedig a pecséten áthaladó Havers-csatornák, véredények lenyomatai és elhelyezkedéseik kellő biztonságú elemzési egyező jegyeket mutattak be ahhoz, hogy az egyértelműség megállapíthatóvá váljék.
Örülök, hogy a szabad természetben a megtalálás körülményeiről írt tények is az egy bikától való származást erősítik meg. A szarvasbikák döntő többsége, ha nem zavarják őket, akkor évről-évre ugyanazon téli beállóhelyeiket használják. Én is "ismertem" szarvasbikát, amely jellegzetes ezért minden körülmények között beazonosítható hullajtott agancsait, három éven keresztül, ugyanazon erdőrészben, egy 100 m-es körben vettette le párban.
Amíg a vadgazdálkodási kutatás nem fejlődik olyan mértékben, hogy a vadgazdálkodó számára a terepen egy DNS vizsgálaton alapuló azonnali gyors vizsgálati eredményt produkáló teszteljárást nem ad a gazdálkodó kezébe, addig gyanítom még nagyon sokáig, az általam felvázolt módszerrel érhetünk el eredményeket.