A gímszarvas vándorlása a Kárpát-medencében

Ez egy nagyon jó téma... korábban felvetettem egy magyarországi vadászati fórumon, ahol aztán az új idők túlképzett vagdazda üzemmérnökei és a hivatalos vadgazdálkodási kutatás fennkölt személyiségei jól kiröhögtek, hogy ilyen nincs és nem is volt, mert az otthon területek közötti mozgás nem számít vándorlásnak, na és 50 km-t pedig nem megy arrébb a szarvas, mert folynak a telemetriás kísérletek és egyértelműek a kapott eredmények, na bla bla bla.... szóval ez volt a színvonal és ezért aztán rövid úton otthagytam őket a francba....

Én más csöcsökből szoptam a tudás anyatejét és még meg van bennem az alázat és a tisztelet a régi nagyok által leírt tapasztalok és tudás irányában, főleg akkor, ha ezt a saját tapasztalásaim is támogatják....

A szakmai sorsom egy nagyon szerencsés helyre vezetett, mert 18 évi Alföldön eltöltött erdészeti gyakorlati szakmai tevékenység után, Somogyországban találtam magam, éspedig annak is a Marcali-löszhát vidékén szinte karnyújtásnyira legnagyobb tavunktól a Balatontól és a Kisbalatontól is. A térség múltja el kezdett foglalkoztatni és hamarosan megtapasztaltam, hogy ezen a tájon még kísért a múlt öröksége. Az Ősbalaton déli partját nem így kellett régen elképzelni mint manapság, hanem mocsarakkal, berkekkel szegélyezett déli része mélyen lenyúló tehéntőgyszerű vízzel borított nyúlványokat táplált egészen Marcali mélységéig, ahol akkoriban dereglyékkel, csónakokkal tudtak az emberek közlekedni.

A Balaton nyugati részének száraz lábbal történő elkerülésére, csak egyetlen lehetőség kínálkozott, a térség mocsarakból kiemelkedő egyetlen pontján a Marcali-löszháton történő végighaladás, amely aztán Fenékpusztánál Keszthely-felé biztosította a továbbjutást.

Ez egy stratégiai útvonal, melyet először a vándorlásban lévő szarvasok fedeztek fel, majd a vadállatok nyomán később eltalált a kor embere is, hogy aztán hadi úttá fejlessze ki ezt a nyomvonalat, (Római Birodalom időszakában) később pedig a Délvidék nélkülözhetetlen kereskedelmi útjává vált, a magyar szürkemarha állomány ezen ballagott a lábán a Monarchia idején egészen Bécs városáig.....az egyetlen lehetséges útvonal, hogy a 72 km hosszú Balatont nyugati irányból száraz lábbal el tudjuk kerülni.

Gyakorlatilag két községnévhez köthető ez az átjáró, mert Kéthely és Balatonszentgyörgy községekhez tartozó erdőkön végighaladó útvonalról van szó.

Télen jött számomra a meglepetés járva az erdészkerülemet képező községek erdőit, hogy a gímszarvas ezen területeket téli beállóhelyként használta, tarvad és bikarudlik is nagy egyedszámmal feltöltötten fordultak itt elő, és a bikarudlik jelentős része itt dobta el az agancsát, míg nagyon szét nem lettek az agancsgyűjtők által zavarva és tovább nem léptek a Kisbalaton irányába.

Addig azonban míg ez nem történt meg 200-300 -as létszámú bika és tarvad rudlik korzóztak a kiváló csereseknek, tölgyeseknek és némi bükknek otthont adó löszháti vonulaton. Nyilvánvaló volt, hogy ezek nem ide való szarvasok hiszen ez a létszám bőven meghaladta a környéken élő úgymond helyi szarvasok létszámát és egyenes volt a következtetés, hogy jönniük kellett valahonnan. Minden évben pontosan megjelentek. Az első 5-6 fős rudlik december 10 -vel érkeztek, majd folyamatosan töltődött a létszám, amely február 10-e körül érte el a maximumot, majd ezt követően felszakadtak a nagy rudlik 50-60-as létszámokra és napokon belül már csak 30 bika járt egy-egy rudliban, míg aztán egy héten belül az idő jobbra fordulásával, a tavaszodással egyszerűen eltűnt a szarvas a térségből, mintha sohasem lett volna. Aztán a hóban csak a méter szélesen megolvasztott, szarvaslábnyomok tömegeit tartalmazó, minden irányba kígyózó csapák maradtak vissza.

Persze kutattuk a magunk eszközeivel, hogy honnan érkeznek ilyen tömegével a szarvasok a térségünkbe, de csak elképzelések szintjéig jutottunk, míg egyszer agancsgyűjtés során egy vízmosás alját félig betemető hóból a kitűnő vadőrünk egy pár igazi bog koronás elhullajtott agancsokat vett fel február 06-án. Valódi, hamisítatlan drávai bikától származó agancsokat, olyat amilyenek nálunk az utolsó 20 év vadászati szezonjaira történő visszaemlékezéseket alapul véve, még sohasem láttunk.

Huuuuhhhh ez volt ám a nagy bizonyíték, mert a Dráva az nem itt van ám, ha csak légvonalban nézem akkor is minimum 75 km távolságra és ha ezt a domborzatba vésett útvonalon kell megtenni, akkor akár 100 km is lehet. Ahhhh ez ám már igazi szarvasvándorlás, nem csupán valami otthonterület körüli kirakatnéző kóricálás.

Közben egy Szemethy László nevezetű úriember egy neves egyetem által szervezett délelőtti fejtágítón arról oktatta cégünk hivatásos alkalmazottait, hogy a telemetrikus mérések gyakorlati eredményeit felhasználva bebizonyosodott, hogy a szarvas otthonterületének nagysága 7 km2 és ezt semmilyen körülmények között sem hagyja el. Már ez is nagy-nagy derültségre adott okot a hallgatók körében akik mind valódi, nem íróasztal mellől szabadult, izig-vérig gyakorlati szakemberek voltak, de amikor ugyancsak ez az úriember azt állította, hogy a szarvas nem szereti a kukoricát kibuffant az elfojtott röhögés és az egyik közismerten elismert és megbecsült hivatásos vadászunk felállt a hallgatói körből, eddig illedelmesen levett és kézben tartott vadászkalapját keményen a szemébe húzva az előadóhoz lépett:

- Bocsánat, akkor én eddig hülye voltam, hogy ezt nem így tudtam... -

és felettesei legnagyobb megrökönyödése közepette tüntetően elhagyta a helyiséget....

Na igen, akkor azért még is van szarvasvándorlás, mert azt bizony talán mégsem az íróasztal mellett kellene eldönteni....

Aztán az foglalkoztatott, hogy hová tűnik így el nyomtalanul a területünkről az agancsozók által kinyomott szarvastömeg. Azt tudtuk, hogy százával zúdulnak bele a Kisbalaton főnyedi határán a nádasokba, de onnan hová tovább? Ott maradnak vagy még tovább mennek? És egyáltalán visszakerülnek ezek a bikák valamikor is az egykori eredeti élőhelyükre?

Jó kérdések és a technika hozott is rá hamarosan választ.

Elkezdtem tanulmányozni a kisbalatoni térségben vadgazdálkodó egységek bőgésben elejtett szarvasbikáinak képeit tartalmazó fotógalériáikat és mit ad a szerencse.....?

Nos nem tűnik el a szarvasbika nyomtalanul még akkor sem, ha egyenesen a Dráváról érkezik, bár ezeken hál'istennek nem volt GPS-es nyakörv, de helyette hozták agancsaik drávai jellegzetességét a gyönyörű fekvő elrendezésű bog koronát. Galamboktól Zalakaroson keresztül, Nagykanizsától Pacsáig és még a Válicka völgyében is fel lehetett fedezni őket a terítéken. Szóval ez egy igazi génfolyósó, a vérfrissítés és a génkicserélődés ősi váltója, amely a szarvasvándorlás során valósul meg és illeszkedik és részét képezi a gímnek a Kárpát-medencében az óramutatójárásával megegyező irányú, ellipszis alakú génfrissítő körben járásához..

Akkor nézzük az internetről ezen térségekben vadgazdálkodást folytató egységek honlapjainak galériáiból lementett képeket.

Nagy valószínűséggel nem találnak vissza eredeti élőhelyükre ezek a szarvasok, hanem az általuk elfoglalt új életterekben fejtik ki minőségjavító hatásukat. A 17 éves korában elejtett drávai matuzsálem pedig komoly bizonyíték arra, hogy a drávai szarvas jól érzi magát Zalában is.Ugyanezt tapasztaltam, amikor a Zalában megrendezett (Szentpéterfölde) tavaszi hullajtott agancsbemutatók anyagait néztem végig. A gyepre fektetett az azévi hullajtott agancsok mennyisége között minden korosztályben találtam két-három a Dráváról feljött bog koronás bika elhullajtott agancsát. Három év óta azonban, mióta az új M7-es autópálya országhatárig tartó szakaszának építése befejeződött és használatbavétele is megtörtént, nem találok drávai bog koronás agancsot a zalai hullajtott agancsbemutatókon. Az M7-es autópálya nyomvonala és műszaki létesítménye keresztbe vágta ezt az ősi génfolyósót és hiába vannak rajta vadfelüljárók, ezt a tömegével vonuló gím nem találja meg. Ennek hatását aztán hosszú távon meg fogja fizetni a zalai szarvas minősége, amellyel a kezelés helytelenségéből adódóan már ma is mutatkoznak pontosan mérhető helyeken a trófea minőségi hanyatlásának komoly jelei.

A szarvasvándorlás kérdéskörének vizsgálatában aztán kimerészkedtem egy-két külföldi vadászfórum oldalaira és osztrák, német és cseh véleményeket ismertem meg azzal kapcsolatban. Megtudtam például, hogy a még oly elszigeteltnek hitt bajorországi gímnek is vannak folyamatosan vándorlással fenntartott kapcsolatai az Északi - Kárpátok gímszarvasaival. Németországban egy működő projekt keretében éppen a szarvasvándorlás kérdéskörét vizsgálva a Bajorerdő Nemzeti Parkban telemetrikus nyakörvekkel láttak el gímszarvasokat. A kísérletben részt vevő 15 példányból aztán egy fiatal "Spiesser" bikát a kibocsájtási helytől több mint 800 km-re Keletre a Kárpátok csehországi részében ejtettek el. A fiatal bikának, hogy oda elérjen, jelentős létszámú farkaspopulációk által ellenőrzött területeken kellett áthatolnia és ezt sikeresen véghezvitte. Egyébként ilyen távolságról szóló és ledokumentált gímvándorlásról mindezidáig nem volt a vadgazdálkodási kutatásnak információja. Brandenburg tartományi gímek szarvasvándorlását vizsgálva több, 120 km távolságot meghaladó dokumentált vándorlásról tudnak és a helyi szarvasok otthonterületének nagyságát ők Németországban 10 km2-nek találták, ami ugye már eleve egy 33%-al több a Szemethy Úr által előadott eredményeknél.

Osztrák vadászokkal beszélgetve egy vadászfórumon, kifejtették, hogy a Duna árterületéről vannak jelentős szarvasmozgások a Fertő-tó irányába és ezek Csehországban folytatódva elérik a Kárpátok területét.

Ezt a képet azért töltöttem fel ide, mert komoly magyarázatul szolgálhat a gím Kárpát-medencei vándorlásának irányára és motiváltságára. Magyarország domborzati lehetőségeiből adódóan egy tartósan Észak- Északnyugat irányából érkező szél lehetőséget biztosít a mozgásban lévő szarvas számára, hogy mindig szél alatt, jó széllel közlekedjen. Ez pedig a szél tartós megléte esetén nagy távolságú vándorló utak megtételére ösztönzi a gímet. Korábban is voltak ilyen célzatú vándorlások, de ezeket a nagyragadozók, legfőképpen a farkasok vadászatai kényszerítették ki. Manapság pedig a véget nem érő vaddisznóhajtások és riglizések azok, amelyek kikényszerítik a szarvasból, hogy tartósan és nagy távon elhagyja az otthonterületét. A Kárpát-medencei szarvaspopulációk egy jelentős része a szél által megvezetve az óramutató járásával megegyező irányban körbejár a Kárpát - medencében, ezzel biztosítja génjeinek folyamatos frissülését a medencén belül. Természetesen itt nem arról van szó, hogy egy egyed is képes lenne egy teljes kört a Kárpát-medencében megtenni, hanem arról, hogy egyes populációk egyedei eljutnak másik populációkba és géncseréjük útján az utódaik további más élőhelyek szarvas populációiba is friss vért juttathatnak el. Generációkon keresztül aztán ez egy folyamatosan működő, részleteiben minden esztendőben genetikailag frissülő ökológiai folyósójává vált a Kárpát-medencében élő gímnek, melyhez eljutnak a medencén kivüli gímpopulációk genetikai üzenetei is.

A grandiózus méretű, vonalas kiterjedésű ipari beruházások, az autópályák, kőolaj- és gázvezetékek aztán telibe kapva az ősi genetikai fontosságú szarvas váltók nyomvonalát, hozzájárulnak ezen nemes vadfaj genetikai leromlásához, mert a természetben szükséges, egy faj fennmaradása szempontjából legfontosabb éltető elemet, a populációik közötti géncserét, a vérfrissítés lehetőségét hiúsítják meg, szarvaspopulációkat végleges izolációra, genetikai elszigetelődésre kárhoztatva.

Kapcsolódó híradás, amit ha olvas az ember nem is tudja, hogy mihez kösse, de azt hiszem így már azért sokkal könnyebb.....http://automenedzser.hu/hirek/20090112_Szarvascsorda.aspx

Nem haszontalan, ha a két esztendeje írt kommentemet is hozzáolvassátok.....

És akkor ebben a témában nyilatkozó számomra ismeretlen személy, aki szintén az általam is jelzett térségben figyelt fel a szarvasvándorlás jelenségére....

http://www.virtus.hu/?id=room&aid=11873

A konkrét hozzászólás tartalma itt ezen a linken van kiemelve http://www8.pic-upload.de/10.03.11/c3np4q2iwlpc.png